Sógor Dániel 2013. szeptember 25-én 16:00-kor előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Központi Könyvtár Tudós Kávézójában. A témájának címe A szír válság és az “Arab tavasz” volt, s a múltkori, szeptember 23-án tartott Magyar Külügyi Intézet konferenciájától eltérően most sokkal pontosabb képet kaptunk a szíriai válságról.
Az előadó legelőször az „arab tavasznak” nevezett jelenséget mutatta be, pontosan azt, hogy miképpen is érintette az Közel-Keletet és Észak-Afrikát. A hivatalos narratíva szerint ezekben az országokban az arab társadalom az öntudatára ébredt és céljuk a demokrácia (vagy annak inkább iszlám) változatának megteremtése. Ezzel a naiv paradigmával kapcsolatban Sógor komoly kritikákat fogalmazott meg: a hivatalos tudományos irányvonal nem veszi figyelembe a helyi sajátosságokat; általánosít; a nyugati liberális körök nemcsak ráerőltetik erre a térségre a saját értékrendjüket, hanem feltételezik, hogy ez az arab államok lakosainak a vágya. Az alábbi grafikon tökéletesen szemlélteti az „arab tavasz” eredményességét.
Az előadó legelőször az „arab tavasznak” nevezett jelenséget mutatta be, pontosan azt, hogy miképpen is érintette az Közel-Keletet és Észak-Afrikát. A hivatalos narratíva szerint ezekben az országokban az arab társadalom az öntudatára ébredt és céljuk a demokrácia (vagy annak inkább iszlám) változatának megteremtése. Ezzel a naiv paradigmával kapcsolatban Sógor komoly kritikákat fogalmazott meg: a hivatalos tudományos irányvonal nem veszi figyelembe a helyi sajátosságokat; általánosít; a nyugati liberális körök nemcsak ráerőltetik erre a térségre a saját értékrendjüket, hanem feltételezik, hogy ez az arab államok lakosainak a vágya. Az alábbi grafikon tökéletesen szemlélteti az „arab tavasz” eredményességét.
A bevezető után a szíriai válságra tért ki az előadó. Először is feltette azt a kérdést, hogy Szíria esetében polgárháborúról beszélhetünk-e vagy sem. Sógor a válság kifejezést használja, mivel szerinte az országban nincs polgárháború, mint azt ahogy a média és egyes nyugati szakértők (lásd a szeptember 23-i konferencia) állítják. Az intézményrendszer még mindig működik, a közintézmények a lakosságát egészét szolgálják ki (lásd az iskolarendszer működése és a sok diák tanévkezdéskor), a hadsereg nem lett egyetlen felekezetnek, etnikumnak, vagy közösségnek sem a kizárólagos szervezete.
Na, de ki is az ellenzék? Lényegében Sógor egy emberi testhez hasonlította őket, ahol mindennek megvan a maga szerepe.
Na, de ki is az ellenzék? Lényegében Sógor egy emberi testhez hasonlította őket, ahol mindennek megvan a maga szerepe.
Az ellenzék testét természetesen maguk a harcoló csoportok jelentik, amelyek különböző frakciókból és kisebb milíciákból (akár 10 fősből is) állnak. Ezek közül az FSA (Szabad Szír Hadsereg) a legismertebb, de egyben jelképes a szerepet tölt be, mivel még az egynegyedét se teszik ki a fegyveres csoportoknak. Tagjai egykoron dezertált katonák és tisztek voltak, valamint szír állampolgárok. Csakhogy több sikertelen támadás következtében – pl. Damaszkusz elleni ostrom – az egykori hivatásos katonák nagy része életét vesztette, a másik részük pedig a szalafik megjelenése és kegyetlenkedése miatt letette a fegyvert, mert már nem sajátjuknak érezték a harcot.
A fegyveres ellenzékben – bárhogy is igyekszik azt szépíteni a nyugati média – a szalafista milicisták alkotják a döntő többséget, mintegy nyolcvan százalékot tesznek ki. Törökországtól és a Perzsa-öböl menti monarchiáktól pénzt, fegyvert, kiképzést, menedéket, kapnak. A milicisták együttműködnek egymással, azonban nem egy olyan eset ismert, amikor azok az FSA ellen fordultak. Ezek között „hivatásos” terrorista szervezetek is találhatóak, például Ğabhat an-Nusra, ami lényegében maga az al-Kaida. A nyugati részről emiatt szükség volt egy olyan csoport létrehozására, amely eltereli a figyelmet ezekről a terrorista csoportokról és szalonképesebbé teszik őket.
Lényegében így jött létre a politikai ellenzék, akik az ellenállás „arcai.” Ide tartoznak az opportunisták és az idealisták. Ők nevezik ki az ideiglenes miniszterelnököket (Gassān Hītō) vagy az ideiglenes köztársasági elnököt ( Ahmad Tu'uma ). A probléma az, hogy igazából kevés a hiteles ellenzéki, aki tényleg képviselnék a szíriai politikai ellenzéket, mert legtöbben nem is az országban élnek (van aki amerikai állampolgár) vagy épp valamilyen bűncselekmény miatt tartóztatták le őket (Ğarbát még a válság előtt drogcsempészet miatt).
Végül pedig van az „agy”. Az ide tartozó személyek irányítják a teljes ellenzéket, természetesen a háttérben, akikről alig hallunk. A legtöbbjük másod- harmadgenerációs csak nevében szír és teljes nyugati neveltetésben részesült.
Sógor bemutatta Bassár el-Aszad reformjait is, amelyet 2011 óta vezetett be az országban. A sajtóban még mindig működik a cenzúra, de már sokkal enyhébb mértékben, mint eddig. A Baasz Párt új alkotmányt vezetett be, miközben engedélyezte a szabad pártalapítás. A reformcsomag egyik pontja a korrupció felszámolása, de ez rendkívül nehezen megy végbe, mivel évtizedeken át teljesen átszőtte a szír társadalmat. Aszad meghirdette a honvédelmi csomagot, vagyis a Nemzeti Védelmi Hadsereg és Népi Bizottságok felállítását. Így lényegében a lakosság – még a kisebb falvaké is – felfegyverezte magát az esetleges milicista támadások ellen. Követelésként hangzott el Bassár el-Aszad menesztése is, de ez nem történt meg, helyette a szír elnökválasztás zajlik majd 2014-ben. Sógor véleménye az volt, hogy Aszad ezt a választást bármilyen csalás nélkül megnyeri.
A prezentáció végén az előadó Szíria jövőjét próbálta meg prognosztizálni. Szerinte a szír társadalom már döntött, mivel ha nem is mindenki szereti az elnököt, de elutasítja a fegyveres ellenzék szalafita szárnyát. A Szíriai Arab Hadsereg kitart addig, amíg külső segítséget kap. Természetesen sok megválaszolatlan kérdést marad Szíriával kapcsolatban. Mi történik ha Aszad győz? Rendőrállam lesz Szíriából egy ideig? Meddig bírja a gazdaság? Hogyan válnak be a reformok?
Sógor Dániel előadása – a beszámoló írójának szubjektív véleménye szerint – sokkal tartalmasabb volt és jobban tükrözte a valóságot, mint a szeptember 23-án tartott konferencia. A MKI előadói lényegében csak a legfelső szintet, a nagyhatalmak Szíriához való hozzáállását elemezték, miközben Sógor egy sokkal közelebbi képet - a szíriaiak szemszögéből - mutatta be az eseményeket. Jóval árnyaltabb képet kaptunk a válságról, mint azt, ahogy egyesek (pl.Törő Csaba) elképzelik és hangoztatják a mindenféle realitást nélkülöző véleményüket (ki tényleg azért mert hisz benne, mások anyagi és egyéb okokból). Valóban dicséretes, hogy már itt Magyarországon is vannak olyan hangok a szakmai, tudományos körökben, amelyek mindkét felet bemutatják (vagy legalábbis nem a hivatalos álláspontot képviselik) az előadásaikban.
A fegyveres ellenzékben – bárhogy is igyekszik azt szépíteni a nyugati média – a szalafista milicisták alkotják a döntő többséget, mintegy nyolcvan százalékot tesznek ki. Törökországtól és a Perzsa-öböl menti monarchiáktól pénzt, fegyvert, kiképzést, menedéket, kapnak. A milicisták együttműködnek egymással, azonban nem egy olyan eset ismert, amikor azok az FSA ellen fordultak. Ezek között „hivatásos” terrorista szervezetek is találhatóak, például Ğabhat an-Nusra, ami lényegében maga az al-Kaida. A nyugati részről emiatt szükség volt egy olyan csoport létrehozására, amely eltereli a figyelmet ezekről a terrorista csoportokról és szalonképesebbé teszik őket.
Lényegében így jött létre a politikai ellenzék, akik az ellenállás „arcai.” Ide tartoznak az opportunisták és az idealisták. Ők nevezik ki az ideiglenes miniszterelnököket (Gassān Hītō) vagy az ideiglenes köztársasági elnököt ( Ahmad Tu'uma ). A probléma az, hogy igazából kevés a hiteles ellenzéki, aki tényleg képviselnék a szíriai politikai ellenzéket, mert legtöbben nem is az országban élnek (van aki amerikai állampolgár) vagy épp valamilyen bűncselekmény miatt tartóztatták le őket (Ğarbát még a válság előtt drogcsempészet miatt).
Végül pedig van az „agy”. Az ide tartozó személyek irányítják a teljes ellenzéket, természetesen a háttérben, akikről alig hallunk. A legtöbbjük másod- harmadgenerációs csak nevében szír és teljes nyugati neveltetésben részesült.
Sógor bemutatta Bassár el-Aszad reformjait is, amelyet 2011 óta vezetett be az országban. A sajtóban még mindig működik a cenzúra, de már sokkal enyhébb mértékben, mint eddig. A Baasz Párt új alkotmányt vezetett be, miközben engedélyezte a szabad pártalapítás. A reformcsomag egyik pontja a korrupció felszámolása, de ez rendkívül nehezen megy végbe, mivel évtizedeken át teljesen átszőtte a szír társadalmat. Aszad meghirdette a honvédelmi csomagot, vagyis a Nemzeti Védelmi Hadsereg és Népi Bizottságok felállítását. Így lényegében a lakosság – még a kisebb falvaké is – felfegyverezte magát az esetleges milicista támadások ellen. Követelésként hangzott el Bassár el-Aszad menesztése is, de ez nem történt meg, helyette a szír elnökválasztás zajlik majd 2014-ben. Sógor véleménye az volt, hogy Aszad ezt a választást bármilyen csalás nélkül megnyeri.
A prezentáció végén az előadó Szíria jövőjét próbálta meg prognosztizálni. Szerinte a szír társadalom már döntött, mivel ha nem is mindenki szereti az elnököt, de elutasítja a fegyveres ellenzék szalafita szárnyát. A Szíriai Arab Hadsereg kitart addig, amíg külső segítséget kap. Természetesen sok megválaszolatlan kérdést marad Szíriával kapcsolatban. Mi történik ha Aszad győz? Rendőrállam lesz Szíriából egy ideig? Meddig bírja a gazdaság? Hogyan válnak be a reformok?
Sógor Dániel előadása – a beszámoló írójának szubjektív véleménye szerint – sokkal tartalmasabb volt és jobban tükrözte a valóságot, mint a szeptember 23-án tartott konferencia. A MKI előadói lényegében csak a legfelső szintet, a nagyhatalmak Szíriához való hozzáállását elemezték, miközben Sógor egy sokkal közelebbi képet - a szíriaiak szemszögéből - mutatta be az eseményeket. Jóval árnyaltabb képet kaptunk a válságról, mint azt, ahogy egyesek (pl.Törő Csaba) elképzelik és hangoztatják a mindenféle realitást nélkülöző véleményüket (ki tényleg azért mert hisz benne, mások anyagi és egyéb okokból). Valóban dicséretes, hogy már itt Magyarországon is vannak olyan hangok a szakmai, tudományos körökben, amelyek mindkét felet bemutatják (vagy legalábbis nem a hivatalos álláspontot képviselik) az előadásaikban.
Köszönetet szeretnék mondani Sógor Dánielnek az előadásért, valamint azért, hogy a beszámoló megírását lehetővé tette azzal, hogy a Közel-Kelet Jelene rendelkezésére bocsátotta a prezentációját. A képek az előadó ppt-ből származnak.