Az ENSZ főtitkára szerint két hétbe is telhet, mire kielemzik a világszervezet szakértőinek Szíriában gyűjtött mintáit arra vonatkozóan, hogy valóban vegyi fegyvert vetettek-e be Damaszkusz közelében.
Ban Ki Moon erről a Biztonsági Tanács állandó tagjait, vagyis az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína képviselőit tájékoztatta még pénteken a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó diplomaták közlése szerint.
Az ENSZ-ellenőrök az elmúlt napokban vizsgálódtak a tíz nappal ezelőtti támadás helyszínén, és a tervek szerint szombaton elhagyják Szíriát.
A Szíria elleni amerikai légicsapásokra vonatkozó várakozások miatt az ENSZ főtitkár lerövidítette európai útját, és az ENSZ-székhelyére visszatérve találkozott az állandó tagokkal. A megbeszélésen szóvivője, Martin Nesirky elmondta elsősorban az ellenőrök vizsgálódásairól volt szó.
Ban Ki Moon szombaton New Yorkban találkozik Angela Kanéval, a világszervezet leszerelési főképviselőjével, akitől beszámolót hallgat meg a mintavételekkel kapcsolatban.
A szakértők a tervek szerint európai laboratóriumokba viszik az állítólagos gáztámadások helyszíneiről és kórházakból származó mintákat.
Az ENSZ megbízottai a helyszínen kikérdezték a túlélőket, vér-, haj- és vizeletmintákat vettek a túlélőktől, illetve a talajból, a bútorokból és a ruhákból is gyűjtöttek mintákat.
A világszervezet korábban még azt közölte, hogy hetekbe telhet az összegyűjtött anyag kielemzése. Nesirky pénteken úgy fogalmazott : "Nincs konkrét ütemterv. Technikai korlátai vannak annak, hogy milyen gyorsan tudják lefolytatni a laboratóriumi vizsgálatokat."