A Levantei Iszlám Állam Irakban szíriai ága, a Jabhat al-Nusra Front, és az Iszlám Frontba tömörült terrorszervezetek arra oktatják a Nyugat ellenes ideológiák mellett, hogyan készítsenek pokolgépet, és hajtsanak végre terrorcselekményeket. - ezt egy magát Muaradnak nevező Szíriában harcoló szír militáns-terrorista nyilatkozta a The Daily Telegraphnak Törökországban mely az hétfői számában közölt.
Murad azt állítja brit, francia, holland, szerb, amerikai, magukat mudjahedeknek (szent harcos) nevező terroristák azt mondták, hogy mind büszkék a londoni robbantásokra, az Egyesült Államokban elkövetett merényletre, a woolwichi mészárlásra.
A BBC megkérdezte MI5 egykori főigazgatóját Jonathan Evanst aki elmondta, hogy legalább ötszáz brit harcol jelenleg is Szíriában.
Manuel Valls francia belügyminiszter szerint legalább hétszáz francia van jelenleg különböző terrorszervezetekben Szíriában.
Múlt év októberében egy konferecián Andrew Parker az MI5 jelenlegi főigazgatója azt mondta, "van oka aggódni aggódni az Egyesült Királyságnak, de egész Európának. Az MI5 által kihallgatott Szíriát megjárt britek nem számoltak be olyan EU tagországról, ahonnan ne utaztak volna Szíriába."
Murad almondta a brit lapnak, hogy ő tavaly augusztusban csatlakozott a Levantei Iszlám Állam Irakban terrorszervezet szíriai ágához Aleppoban.
Minden reggel ör órakor ima volt, majd (egyedi módon - Szerk) tanulmányozták a Koránt. Majd két-három órás katonai kiképzés, és oktatás volt. Ezeken belül oktatták, hogyan kell autóba rejtett pokolgépet, és öngyilkos mellényt készíteni.
"A magunk által készített mellényeket viselni kellett, ha "emír" (a ideolgai vezető - Szerk) azt parancsolta, Szíriai Arab Hadsereggel vívott csatákban, és ha elfogtak minket, vagy le akartak tartóztatni, akkor fel kellett volna robbantani." -mondta el a terrorista Murad.
A férfi azt állítja azzal nem értett egyet, hogy a kafrisok (hitetlenek - Szerk) megölésével, és a velük való kegyetlenkedéssel, ezért hagyta el a terrorszervezetet. Murad szír valaha az Allepoi Egyetemen tanult, világi iszlámra tanították. Az utolsó csepp a pohárban ahogyan ő fogalmaz az angol napilapnak az volt, amikor az egyik ismerősét, Sultan Shamit aki a legitim szír kormány elleni média aktivista volt, és még a harcokban sem vett részt, csupán a Szíriai Szabad Hadsereg propaganda anyagait készítette el, azzal az indokkal fejezték le, hogy nem megfelelően helyezett el egy szunnában amikor imára kényszertették Mohamed prófétát.
Murad akkor állítólag rájött, hogy a Levantei Iszlám Állam nem a iszlámot védi, hanem válogatás nélkül öli az embereket. Ezért át szökött Törökországba.
Az Aleppotól százötven kilométerre keletre és nyugatra egy nagyon porózus határ helyzet van. A határ közelében úgynevezett biztonságos házak vannak, melyeket török állampolgárok üzemeltetnek, és ott pihennek meg és készülnek fel a belépésre Szriába, az európai dzsihad turisták.
A porózus határ teszi azt lehetővé, a zöldatáron keresztül belépve Szíriába jussanak a eurói dzsiadisták. Ez megnehezíti az európai hatóságok, és titkosszolgálatok dolgát.