Legalább hat ember meghalt, negyvenöten pedig megsebesültek pénteken Líbia fővárosában, amikor egy milícia tagjai a feloszlatásukat követelő tüntetőkre lőttek. Tizenöt sebesült állapota válságos.
Ali Zeidán miniszterelnök első reagálásában kijelentette, hogy minden fegyveres milíciának távoznia kell a líbiai fővárosból, kivétel nélkül.
A több száz, más források szerint több ezer tüntető kora délután a miszrátai székhelyű milícia Gargúr negyedben lévő főhadiszállásához vonult. A milicisták géppisztollyal, vállról indítható rakétagránáttal és légvédelmi fegyverekkel először a levegőbe lőttek, majd ezekből tüzet nyitottak a tömegre is.
Az an-Naba televízió felvételein látni lehetett, amint a tüntetők menekülnek a lövöldözés elől, vérző társaikat cipelve. A milicisták megvertek egy riportert és egy fotóst is, mielőtt a tüntetőknek sikerült kimenekíteni őket.
A tüntetést követően fegyveres tripoliak megrohamozták és felgyújtották a milícia főhadiszállását, a milicisták többsége egy villában barikádozta el magát – mondta el egy szemtanú.
"Általános sztrájkot hirdetünk, és polgári engedetlenségbe kezdünk, amíg a milícia nem távozik a városból" – közölte Szadat al-Badri, a tripoli városi önkormányzat vezetője. A város papjai pénteki imáikban a főmufti és a helyi tanács kérésére a milícia elleni tüntetésre szólították fel a híveket.