A december közepén kitört összecsapások több ezer civil áldozatot szedtek, miközben Salva Kiir dél-szudáni elnök és politikai riválisa, Riek Machar volt alelnök küldöttsége több hete tárgyalásokat folytatott az etióp fővárosban, Addis-Abebában.
Az egyeztetéseknek ez volt az első kézzelfogható eredménye, a tűzszüneti megállapodást közvetítők segítségével sikerült elérni.
A megállapodást csütörtökön fogadta el a dél-szudáni kormány és a volt alelnök Riek Machar. A megállapodás 24 órán belül hatályba lép.
"Mindannyian azért vagyunk most itt, hogy tanúi legyünk a tűzszüneti egyezmény aláírásának" - mondta a hat kelet-afrikai államot tömörítő Regionális Kormányközi Fejlesztési Szervezet egyik közvetítője.
A Reuters hírügynökség helyszínen lévő tudósítója arról számolt be, hogy a felek bejelentették, létrehoznak egy testületet a megállapodás végrehajtásának megfigyelésére.
Jay Carney, az amerikai elnöki hivatal szóvivője üdvözölte a fegyvernyugvási egyezményt, amelyet a válságból kivezető út "első kritikus lépésének" nevezett. John Barahona, az Oxfam nemzetközi segélyszervezet egyik vezetője szerint a megállapodás egy "második esélyt" ad a világ legfiatalabb államának.
A konfliktus következtében több százezren kényszerültek lakóhelyük elhagyására. Az összecsapások egyben etnikai konfliktussá szélesedtek. Az államfő a dinka, a volt alelnök pedig a nuer népcsoport tagja.
Dél-Szudán másfél éve szakadt el Szudántól, és bár az olajtartalékok háromnegyede a területén maradt, a nyersolaj kivitelét a tengerektől elzárt országból északi szomszédja nélkül nem tudja megoldani.