"Az Iszlám Köztársaság figyelemmel kíséri a legújabb fejleményeket Egyiptommal kapcsolatban, és aggodalmát fejezi ki a biztonsági erők, és a tüntetők közötti konfliktus eszkalálódása miatt." -mondta az iráni külügyminisztérium szóvivője Marzieh Afkham mai sajtótájékoztatóján.
"Irán felszólítja mindkét felet, hogy helyezzenek nagyobb hangsúlyt a politikai párbeszédre. Ne engedjenek a szélsőséges idegen elemeknek még több teret. (...) Az elmúlt pár hétben a takrifi terrorizmus is teret nyert Egyiptomban. Az Iszlám Köztársaság elítéli a terrorizmus minden formáját. - tette hozzá Afkham.
Csak a pénteki összecsapásokban Egyiptomban tizenheten haltak meg.
A tavalyi évben december 27-én az ország több pontján tartó tüntetésekben, és összecsapásokban kilenc ember vesztette életét.
a két napja tartó összecsapásokban, a Muszlim Testvériség kétszázötven tagját tartóztattál le, és hat ember vesztette életét.
December 26-án, egy busz mellett robbant egy improvizált robbanóeszköz. A merényletben, öten sérültek meg,
December 23-án Mansura városában történt Egyiptom történetének egyik legsúlyosabb merénylete. A helyi rendőrkapitányság épülete ellen követettek el, kettős merényletet.
A merényletben tizennégyen életüket vesztették, és száz-harmincnégyen megsebesültek.
A két merényletért az Ansar Beit al-Maqdis terrorszervezet vállalta a felelősséget.