"Teherán elvárja hogy a Hatok tartsák tiszteletben az Atomsorompó-egyezmény azon alapjogát, hogy minden országnak joga van urándúsításra az egyezmény alapelveinek megfelelően, és betartva azt." - mondta az iráni külügyminiszter Mohammad Javad Zarif
Kijelentette, hogy a Hatok közül egyetlen ország sem kérte,hogy az Iszlám Köztársaság függessze fel urándúsítási programját.
November 7-én az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország, Kína és Franciaország, valamint hatodikként Németország tárgyalásokat kezdett Iránnal atomprogramját illetően Genfben.
A tárgyalásokon nem sikerült konszenzusra jutni, de a felek hangsúlyozták jelentős előrelépések történtek bizonyos kérdésekben. A tervek szerint november 20-án folytatódnak a tárgyalások a svájci fővárosban.
"Azt hiszem nincsnek komoly különbségek a célok tekintetében. Optizmussal tekintek a tárgyalások második fordulójára." - mondta az Iszlám Köztársaság külügyminisztere.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is optimistán nyilakozott a tárgyalások után
"Van egy jó esély arra, hogy megállapodás, megegyezés szülessen. Nincsenek alapvető nézeteltérések, csak gyakorlati kérdésekben, amit meg lehet oldalni véleményemszerint. Nem szabad kihagyni ezt a történelmi lehetőséget." - mondta az orosz külügyminiszter.