Megtartotta alakuló ülését vasárnap Egyiptomban az az ötvenfős testület, amelynek feladata, hogy véglegesítse az észak-afrikai arab ország új alkotmányának tervezetét.
A grémiumnak - amelynek vezetője Amr Musza, az Arab Liga korábbi elnöke, volt államfőjelölt lett - egy tízfős szakértői testület által kidolgozott alkotmányjavaslat szövegéről kell döntenie 60 napon belül.
A szalafista an-Núr párt képviselői nehezményezték, hogy szerintük a testületben túlsúlyban vannak a saría (az iszlám jogrend) "ellenségei", ezért nem lehet tudni, hogy az ultrakonzervatív csoport végül is részt vesz-e a bizottság munkájában.
A testületben helyet kaptak a szunnita muszlimok legelismertebb teológiai intézetének, a kairói al-Azhar egyetemnek a tisztségviselői, valamint szakmai szervezetek, egyetemek és a különböző művészeti ágak képviselői. Részt vehet az alkotmányozásban a kopt keresztény egyház három képviselője és a Hoszni Mubarak és Mohamed Murszi volt államfők elleni tüntetéseken részt vevő ifjúsági szervezetek négy tagja. A Muzulmán Testvériség képviselői nem vehetnek részt az új alkotmány kidolgozásában.