A bíráknak be kellett rekesztenie a Muzulmán Testvériség tagjai ellen folytatott tárgyalást Kairóban. A tárgyalóteremben eluralkodott káosz és kiabálás miatt döntöttek így. A bekiabálók megkérdőjelezték az igazságszolgáltatás létjogosultságát. Mohamed Badie a többi vádlott társát is bevonta a hangos bekiabálásba abból a ketrecből, ahol a vádlottakat tartják az egyiptomi bíróságon. A vád a Muzulmán Testvériség tagjai ellen: erőszakra uszítás.
"Nem bízunk az igazságszolgáltatásban, teljesen átpolitizált, Sisi tábornoknak dolgoznak. Egyetlen reményünk Allahban van". - mondta egy nő.
Ez volt a második alkalom, hogy a tárgyalást el kellett napolni, a bíró végül továbbküldte az ügyet a kairói fellebviteli bíróságra.
Közben újabb tüntetéseket tartottak a diákok az Al-Azhar egyetemnél, ahol 200 fiatal zárta el az utat, és kövekkel dobálta meg a rendőröket. Ezen a helyen gyakoriak a kormányellenes tüntetések Egyiptomban. A rendőrség könnygázt vetett be. Hivatalos jelentések szerint mintegy 60 diákot letartóztattak.