Mubasher Misr, Abdullah Al Shamit, Mohamed Badert, és Mohamed Fahmyt az egyiptomi biztonsági erők fogták el. Közülük hármat bíróság elé is állítanak, mert az ügyész szerint terroristákat támogattak.
Egy kairói hotelszobában berendezett ideiglenes stúdióból vitték el őket a rendfenntartók még vasárnap éjszaka, majd egyiküket később szabadon engedték.
Három emberrel (Mubasher Misr, Abdullah Al Shami, Mohamed Bader) szemben azért indítanak eljárást, mert a vádirat szerint pénz, eszközöket és információkat adtak át tizenhat egyiptominak, akik állítólag a Muzulmán Testvériséghez tartoznak.
Az al-Jazeera qatari tévétársaság szerint a megvádolt újságírók a munkájukat végezték, objektíven tudósítottak a közelmúlt egyiptomi eseményeiről.
A qatari székhelyű tévétársaság egy felettébb érdekes média. Egyedüliként közölte mindig Osama Bil Laden videóbeszédeit, és nem egyszer előfordul fennállása alatt, hogy olyan merényletekről adott hírt Breaking News hírfolyamában, amik csak órákkal később történtek meg.
A Sky News, a BBC College of Journalism és a Daily Telegraph újságírói is támogatásukról biztosították, és elítélő közleményt adtak ki a bebörtönzött újságírók mellett állást foglalva.