A lengyel hírszerzés tizenöt millió dollárt kapott az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA) azért, hogy rendelkezésére bocsássa egyik létesítményét melyben Lengyelország szovjet megszállása alatt az Államvédelmi Hivatal tisztjei kiképzésére használt.
Az amerikai hírszerzők titokban merényletekben, abban való bűnrészességgel, terrorizmus segítésével gyanúsított személyeket tartottak fogva. – írta a The Washington Post.
Lesek Miller, aki a kérdéses időszakban Lengyekország miniszterelnöke volt, tagadta, hogy tudott volna az állítólagos titkos börtön létezéséről.
Azt a feltételezést, hogy a CIA Lengyelország és más európai országok területén titkos börtönöket üzemeltetett, 2005-ben vetette fel a Human Rights Watch emberi jogi szervezet. Azóta a vádak visszatérően megjelentek a sajtóban.
Nemzetközi jelentések, és most az amerikai lap cikke is lengyelországi helyszínként a Mazuri-tavaknál fekvő Stare Kiejkuty település közelében fekvő hírszerzési kiképzőközpont elkülönített villáját nevezték meg.
A lengyel hatóságok mindig határozottan visszautasították a vádakat, míg a lengyel határőrség adatai szerint 2002 decemberétől 2003 szeptemberéig a közeli Szymany katonai repülőtérre húsz személyt szállítottak Afganisztánból, Dubaiból és Marokkóból.
Leszek Miller, az ellenzéki Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) elnöke, aki 2001–2004 között volt lengyel miniszterelnök, az egyik lengyel kereskedelmi televízióban nyilatkozva nevetségesnek minősítette az amerikai lapjelentést. A PAP jelentése szerint azt mondta, olyan ez, mint egy „hollywoodi film”.
Cáfolta, hogy miniszterelnökként tudnia kellett volna a hírszerzés minden akciójáról. Kijelentette, ha volt is valamilyen együttműködés, semmilyen börtönről nem lehetett szó, csak valamilyen más közös műveletről.
Radoslaw Sikorski külügyminiszter elzárkózott a lapjelentés kommentálásától, és utalt arra, hogy a lengyel államügyészség vizsgálatot folytat az ügyben. Utóbbi közölte, hogy a The Washington Post publikációját csatolták a nyomozati anyaghoz.
A lengyel főügyészség 2008-ban indított vizsgálatot a CIA feltételezett börtöne ügyében. Az üggyel már a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is foglalkozik.
Két Guantanamon fogva tartott rab fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához azt állítva, hogy Lengyelország megsértette emberi jogaikat, amikor egy lengyel létesítményben tartották fogva és tették ki őket embertelen, megalázó bánásmódnak.

Képgaléria
A képek kattintással nagyíthatók
A képek kattintással nagyíthatók