Dróntámadásban életét vesztette pénteken az "al-Kaida" nevű fantomszervezet egyik jemeni vezetője az ország középső részén
Kaid al-Djahabot és két társát péntek reggel a Bejda tartománybeli Manase faluban autójukban érte a halálos csapás.
Szemtanúk megerősítették az AFP hírügynökségnek Kaid al-Djahab halálát, aki az "al-Kaida" Arab-félszigeten aktív ágának (Aqpa-nak) volt az egyik katonai vezetője, korábban pedig Irakban tevékenykedett.
Kaid al-Djahab annak a Tarik al-Dzahabnak volt a testvére, aki szintén az Aqpa egyik vezetőjeként 2012 januárjában rövid időre átvette az ellenőrzést a Bajda tartománybeli Radda település felett Jemenben. A terroristát később megölték egy összecsapásban.
A régióban egyedül az Egyesült Államok rendelkezik pilóta nélküli repülőgépekkel, azaz drónokkal. A jemeni hatóságok egyértelműen soha nem cáfolták ezen katonai eszközök használatát a iszlamista fegyveresek, és militáns terroristák megfékezésében, és nem győzik hangsúlyozni, hogy szövetségeseikkel együttműködnek a terrorszervezet elleni küzdelemben.
Az "al-Kaida" Jemenben aktív ága az Ali Abdallah Saleh volt jemeni elnök elleni 2011-es népfelkelés és így a központi hatalom gyengülése nyomán meg tudta erősíteni befolyását az arab ország déli régiójában.
Hogy rend legyen a fejekben az "al-Kaida-val" kapcsolatban : Katt ide.