John Kerry az izraeli-palesztin tárgyalásokra koncentrált volna az eredeti tervek szerint három napos európai körútján, de bizonyosan Szíria áll majd megbeszélései középpontjában.
Az amerikai külügyminiszter péntek este érkezett meg Vilniusba, rövid körútjának első állomására, ahol szombaton részt vesz az Európai Unió külügyminisztereinek kétnapos informális találkozója záró napján. Kerry célja meggyőzni európai hivatali partnereit arról, hogy jól megalapozott a Szíria elleni amerikai katonai beavatkozás terve. A legtöbb európai ország vezetése azonban szkeptikus a hadművelet - amely ráadásul ENSZ-felhatalmazás nélküli kilátásait illetően.
Kerry egy beosztottja, aki elkísérte őt, az AFP szerint azt mondta, hogy a miniszter részletes megbeszélést akar folytatni kollégáival.
"Washington szemében az ENSZ-en át vezető út le van zárva, ezért a nemzetközi közösségnek a világszervezeten kívül kell cselekednie" - jelentette ki az amerikai diplomata.
Kerry vasárnap Londonba utazik tovább, ahol találkozik arab vezetőkkel, köztük Mahmud Abbas palesztin elnökkel.