Minden évben február 1 és 11 között Irán az 1979-es iszlám forradalomra emlékezik. Február 1-je különösen nagy ünnep az irániak számára.
1979 február 1-jén tért vissza Ruhollah Khomeini ajatollah iraki száműzetéséből Iránba.
Maga az iráni iszlám forradalom, 1978-ban tört ki Mohammad Reza Pahlavi sah erősen nyugat barát Mohammad Reza Pahlavi sah. 1979 elejére elűzték az uralkodót, és bár eredetileg nem ez volt a lázadók célja.
Az ellenzékét keményen üldöző, anakronisztikus óperzsa hagyományokat felélesztő sah az Egyesült Államok és Izrael fontos szövetségesévé lépett elő a hidegháború során. Az 1962-es földreform, az ún. fehér forradalom azonban a várt népszerűségnövelés helyett csak a mezőgazdaságnak okozott súlyos károkat, és megélhetésüket vesztett parasztok milliói költöztek a nagyvárosokba, miközben az ország mezőgazdasági importra szorult. Bár az állam az első olajárrobbanás idején hatalmas hasznot húzott nyugati felügyelet alatt álló olajkincséből, az elhibázott gazdaságpolitikai lépések és az erőltetett modernizáció miatt alig történt életszínvonalbeli változás.
A sahhal és az őt kiszolgáló elittel szemben különféle színezetű ellenállási mozgalmak szerveződtek a Savak kiterjedt tevékenysége ellenére.
Volt köztük síita vallási, mint Khomejni ajatollah radikális és Sariatmadari ajatollah mérsékelt hívei. volt köztük értelmiségi és urbánus (Nemzeti Front), mint az évtizedes üldözés után feléledt kommunista militarista Tude, az anarcho-bolsevik Mudjahedin Halk, illetve Fedajan. Ilyen környzetben robbant ki az elégedetlenséghullám.
Szeptember 8-án (A fekete pénteken) egy teheráni sortűz során több száz ember vesztette életét. A sah nem tudott úrrá lenni az általánossá váló lázongáson, hiába vezetett be statáriumot, vont vissza néhány népszerűtlen intézkedést (például eltörölte az 1975-ben bevezetett, II. Kurus perzsa király halálától számított birodalmi naptárt), és kért segítséget Washingtontól. Jimmy Carter kormánya csak szavakban támogatta, a gyakorlatban nem.
Az iráni elit 1978 őszén menekülni kezdett, és hatalmas vagyonokat mentett ki az országból. A sah 1979. január 4-én egy polgári ellenzéki vezetőt, Sapur Bahtiart nevezett ki miniszterelnökké, aki felszólította őt, hogy családjával együtt távozzon az országból. Az uralkodó feleségével és gyermekeivel 1979. január 16-án repülőre szállt, és az Amerika-barát Anvar Sadat egyiptomi elnöknél keresett menedéket.
Bahtiar kormánya amnesztiát hirdetett, feloszlatta a Savakot, engedélyezte a tüntetéseket, a forradalomban részt vevő erőket pedig meghívta nemzeti egységkormányába. Népszavazást tervezett meghirdetni Irán további államformájáról és kormányzatáról, azonban az iszlamista erők elutasították őt, mint kollaboránst. Bahtiar kénytelen volt engedni, és engedélyt adott Khomeini ajatollah visszatérésére, ezzel azonban saját kormányának adott kegyelemdöfést.
Az Khomeini ajatollah, és a forradalom
Ruhollah Khomeini 1964 óta az iraki síita központban, Nedjefben élt száműzetésben, ám a tiltakozáshullám kiszélesedésével párhuzamosan az iraki kormányzat felszólította, hogy hagyjon fel a politikai tevékenységgel.
Khomeini erre nem volt hajlandó, és októberben Kuvaitba indult, majd miután nem engedték belépni azországba, Franciaországba utazott, ahol a Párizs közelében fekvő Neauphle le-Chateau városában telepedett le.
Innen különgéppel diadalmenetben érkezett Teheránba 1979. február 1-jén, ahol hatalmas ünneplő tömeg fogadta. Az ajatollah megérkezése után, illegitimnek kiáltotta ki az iráni kormányt.
Néhány nap múlva saját miniszterelnököt nevezett ki Mahdi Bázargán személyében.
Február 9-én harc tört ki a kormányhoz (és sahhoz) hű, illetve a Khomeini támogató hadseregcsapatai, és a forradalmi tömegek között, amely az iszlamisták győzelmével végződött február 11-én.
Bahtiar kormánya ezzel végleg összeomlott. A február 1-je és 11-e közti időszakra a mai Iránban a hajnal (fajr) tíz napjaként emlékeznek, február 11-e pedig a forradalom győzelmének ünnepe és munkaszüneti nap.
1979 február 1-jén tért vissza Ruhollah Khomeini ajatollah iraki száműzetéséből Iránba.
Maga az iráni iszlám forradalom, 1978-ban tört ki Mohammad Reza Pahlavi sah erősen nyugat barát Mohammad Reza Pahlavi sah. 1979 elejére elűzték az uralkodót, és bár eredetileg nem ez volt a lázadók célja.
Az ellenzékét keményen üldöző, anakronisztikus óperzsa hagyományokat felélesztő sah az Egyesült Államok és Izrael fontos szövetségesévé lépett elő a hidegháború során. Az 1962-es földreform, az ún. fehér forradalom azonban a várt népszerűségnövelés helyett csak a mezőgazdaságnak okozott súlyos károkat, és megélhetésüket vesztett parasztok milliói költöztek a nagyvárosokba, miközben az ország mezőgazdasági importra szorult. Bár az állam az első olajárrobbanás idején hatalmas hasznot húzott nyugati felügyelet alatt álló olajkincséből, az elhibázott gazdaságpolitikai lépések és az erőltetett modernizáció miatt alig történt életszínvonalbeli változás.
A sahhal és az őt kiszolgáló elittel szemben különféle színezetű ellenállási mozgalmak szerveződtek a Savak kiterjedt tevékenysége ellenére.
Volt köztük síita vallási, mint Khomejni ajatollah radikális és Sariatmadari ajatollah mérsékelt hívei. volt köztük értelmiségi és urbánus (Nemzeti Front), mint az évtizedes üldözés után feléledt kommunista militarista Tude, az anarcho-bolsevik Mudjahedin Halk, illetve Fedajan. Ilyen környzetben robbant ki az elégedetlenséghullám.
Szeptember 8-án (A fekete pénteken) egy teheráni sortűz során több száz ember vesztette életét. A sah nem tudott úrrá lenni az általánossá váló lázongáson, hiába vezetett be statáriumot, vont vissza néhány népszerűtlen intézkedést (például eltörölte az 1975-ben bevezetett, II. Kurus perzsa király halálától számított birodalmi naptárt), és kért segítséget Washingtontól. Jimmy Carter kormánya csak szavakban támogatta, a gyakorlatban nem.
Az iráni elit 1978 őszén menekülni kezdett, és hatalmas vagyonokat mentett ki az országból. A sah 1979. január 4-én egy polgári ellenzéki vezetőt, Sapur Bahtiart nevezett ki miniszterelnökké, aki felszólította őt, hogy családjával együtt távozzon az országból. Az uralkodó feleségével és gyermekeivel 1979. január 16-án repülőre szállt, és az Amerika-barát Anvar Sadat egyiptomi elnöknél keresett menedéket.
Bahtiar kormánya amnesztiát hirdetett, feloszlatta a Savakot, engedélyezte a tüntetéseket, a forradalomban részt vevő erőket pedig meghívta nemzeti egységkormányába. Népszavazást tervezett meghirdetni Irán további államformájáról és kormányzatáról, azonban az iszlamista erők elutasították őt, mint kollaboránst. Bahtiar kénytelen volt engedni, és engedélyt adott Khomeini ajatollah visszatérésére, ezzel azonban saját kormányának adott kegyelemdöfést.
Az Khomeini ajatollah, és a forradalom
Ruhollah Khomeini 1964 óta az iraki síita központban, Nedjefben élt száműzetésben, ám a tiltakozáshullám kiszélesedésével párhuzamosan az iraki kormányzat felszólította, hogy hagyjon fel a politikai tevékenységgel.
Khomeini erre nem volt hajlandó, és októberben Kuvaitba indult, majd miután nem engedték belépni azországba, Franciaországba utazott, ahol a Párizs közelében fekvő Neauphle le-Chateau városában telepedett le.
Innen különgéppel diadalmenetben érkezett Teheránba 1979. február 1-jén, ahol hatalmas ünneplő tömeg fogadta. Az ajatollah megérkezése után, illegitimnek kiáltotta ki az iráni kormányt.
Néhány nap múlva saját miniszterelnököt nevezett ki Mahdi Bázargán személyében.
Február 9-én harc tört ki a kormányhoz (és sahhoz) hű, illetve a Khomeini támogató hadseregcsapatai, és a forradalmi tömegek között, amely az iszlamisták győzelmével végződött február 11-én.
Bahtiar kormánya ezzel végleg összeomlott. A február 1-je és 11-e közti időszakra a mai Iránban a hajnal (fajr) tíz napjaként emlékeznek, február 11-e pedig a forradalom győzelmének ünnepe és munkaszüneti nap.