Az iráni szakértői csoport megszakította csütörtök éjszaka az iráni atomprogramról szóló, három nappal korábban kezdődött bécsi tárgyalásokat a nagyhatalmakkal és hazaindult, hogy konzultáljon a teheráni vezetéssel.
Az IRNA hírügynökség pénteken idézte az iráni illetékest. Az illető nem adott magyarázatot a lépésre, de hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy az Egyesült Államok csütörtökön feketelistára tett újabb kéttucatnyi vállalatot és magánszemélyt az Irán ellen hozott gazdasági szankciók megsértése miatt.
Az intézkedés értelmében zárolják egyes panamai, szingapúri és ukrajnai társaságok és személyek Egyesült Államokban lévő javait és megtiltják az amerikai vállalatoknak, hogy tranzakciókat bonyolítsanak le velük. A szankciók megsértői közül egyesek titokban üzleteltek az iráni olajszállító flottával, mások olyan anyagokat adtak el Iránnak, amelyek segítségével vegyi fegyvert lehet előállítani.
Kommentárok szerint az amerikai kormányzat a lépéssel jelezni akarja, hogy továbbra is nyomás alatt tartja Iránt, noha a múlt hónapban ideiglenes megállapodás született hat nagyhatalom és Teherán között a gazdasági szankciók részleges enyhítéséről. A megállapodás az iráni nukleáris tevékenység részleges – hat hónapig tartó – befagyasztását irányozza elő, cserébe az Irán ellen irányuló nemzetközi szankciók enyhítéséért. Ebben az időszakban újabb szankciók nem vezethetők be Teherán ellen.