Hassan Rohani iráni elnök bejelentette, országa elfogadja a szíriai nép döntését, bárkit is választanak vezetőjüknek 2014-ben - közölték iráni hírügynökségek.
"Bárkit is választ meg a szíriai nép az ország vezetőjének, mi támogatni fogjuk" - idézte Rohani elnök szavait az IRNA iráni állami hírügynökség hétfőn közzétett jelentése.
A tervek szerint Szíriában 2014-ben elnökválasztást tartanak, az ellenzék köreiben azonban kevesen veszik komolyan a voksolást, illetve többen úgy gondolják, hogy az országban zajló polgárháború közepette nem is fogják megtartani a szavazást.
A Szíriában élősködő disszidensekből, és külföldiekből álló militáns-terroristatömörülések politikai ága nem hajlandó a párbeszédre szír kormánnyal, így a szír Ba'ath Párttal sem.
Arról hajlandóak csak tárgyalni Assad elnök hogyan távozzék a hatalomból.
A várakozások szerint a nyáron megválasztott Rohani mérsékeltebb politikát folytat majd, mint elődje, Mahmud Ahmadinejad, akinek nyolcéves elnöki megbízatása alatt többek között a vitatott iráni atomprogram miatt feszültté vált Irán viszonya a nyugati országokkal.
Irán Szíria legfőbb szövetségese a régióban, és ellenez mindenféle katonai beavatkozást az arab ország ellen. A vegyi fegyverek szíriai alkalmazásáról Teheránban úgy nyilatkoztak, hogy az a takrifi fegyveresek műve, amelynek célja egy nemzetközi hadművelet kiprovokálása.