Némi felzúdulást okozott a francia külügyminisztérium szóvivőjének Romain Nadal szerdai nyilatkozata, miszerint a megállapodás az araki nukleáris létesítmény építése, és fejlesztése nem folytatódhat.
Ám a Fehér Ház szóvivője Jay Carney csitította le a kedélyeket szerda esti sajtótájékoztatóján.
"Az araki létesítmény építését, és fejlesztését, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzi. Az ideiglenes megállapodás szerint az építés, fejlesztés folytatódhat a NAÜ felügyelete mellett. - mondta a Fehér Ház szóvivője.
Mohammad Javad Zarif az Iszlám Köztársaság külügyminisztere is egyértelműen kijelentette, hogy a megállapodás értelmében adták ki az engedélyeket,az építésre, és a fejlesztésre. Az építés, és a fejlesztés folytatódni fog.
Az iráni külügyminiszter hangsúlyozta, hogy ideiglenes megállapodásértelmében a Natanzi és Fordoi urán centrifugák 3,5 és 5 százalékos tisztasági mutatójú urán állítanak állítottak elő, és állítanak elő a jövőben is.
A Hatok az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, és Franciaország, valamint hatodikként Németország és Irán közötti megbeszélések egyik legkényesebb kérdése volt az araki létesítmény.