Az amerikai kormányzat nem mérlegeli a csapatok visszaküldését Irakba, bízik benne, hogy a helyi kormány és a törzsek megbirkóznak az al-Kaida terrorszervezettel - közölte vasárnap jeruzsálemi sajtótájékoztatóján John Kerry amerikai külügyminiszter.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy hasznos lehet Irán szerepvállalása a szíriai rendezésben még akkor is, ha nem lesz hivatalosan résztvevője a második genfi békekonferenciának. Kerry emellett támogatásáról biztosította a vasárnap kezdődő dél-szudáni béketárgyalásokat.
Washington támogatja Irak küzdelmét az ország nyugati részén városokat elfoglaló, fegyveres csoportok ellen, de "ez az ő harcuk", és ezért nem küld amerikai csapatokat - közölte Kerry sajtótájékoztatóján, Jordániába és Szaúd-Arábiába történő elutazása előtt.
Az amerikai külügyminiszter közel-keleti látogatása idején Irakban a kormány elvesztette az ellenőrzést Fallujah felett, a város a peremkerületeket kivéve az Iraki és Levantei Iszlám Állam terrorszervezet ellenőrzése alá került. Kerry az újságíróknak kijelentette, hogy Amerika "nagyon aggódik" a harcok miatt, és az
Iraki és Levantei Iszlám Állam terrorszervezetet "a térség legveszélyesebb szereplőjének" nevezte.
Szombaton offenzívát indítottak az iraki biztonsági erők, hogy visszaszerezzék Ramadi és Fallujah városát.
Legalább ötvenöt terrorista halt meg az az iraki légierő támadása során a két városban.
A két városból a civil lakosság egyre nagyobb számban menekül el Bagdadba, nem csak az összecsapások, de ez egyre fogyó élelmiszerkészletek miatt is.
Az iraki miniszterelnök Nuri al-Maliki egy televíziós beszédében elítélte az erőszakot, a vallási radikalizmust és összefogásra szólította fel az irakiakat.
A szunnita törzsi vezetők az iraki hadsereggel kötött csütörtöki megállapodás után egyértelművé tették, hogy elítélik a Iraki és Levantei Iszlám Állam terrortervezetet aki magát a szunniták védelmezőiként feltünteti fel, és készek harcolni a terrorszervezet ellen.