Az Egyesült Államok a múlt héten hetvenöt AGM-114 Hellfire rakétát, és tíz ScanEagle felderítő drónt szállított Irakba.
A CIA tisztviselői szerint az eszközök a jobb és hatékonyabb harcok hivatottak elősegíteni.
Az iraki biztonsági erők kétségtelen, hogy nagy emberveszteségeket szenvednek egy-egy akció során.
Néhány biztonságpolitikai elemző kétli, hogy a harceszközöknek jelentős hatása lenne Irakban.
Már csak azért sem. Az iraki lakosság nagy része az Egyesült Államokat hibáztatja a 2003-as megszállása után erőre kapó terrorszervezetek, és militáns csoportok miatt elharapódzott merényletekre, és támadásokra. Gyakran a terrorszerzeteket, és militáns csoportokat segítik.
Iszlám Állam Irakban és Szíriában, és a Levantei Iszlám Állam Irakban a kér legnagyobb befolyással bíró terrorszervezet az országban. Főként, Észak-és Nyugat-Irakban hajtanak végre támadásokat, és merényleteket.
Az idei a legvéresebb év Irakban 2007 óta, amikor az ország a polgárháború szélén állt.
Csak októberben közel ezer, novemberben pedig eddig már több 1.000 halálos áldozata volt az erőszaknak.
A merényletek, és a támadások április óta szaporodtak el, amikor az iraki biztonsági erők hajtóvadászatot indított a terrorista csoportok ellen az országban.