A lant hercegének is nevezett Omar Bashir (www.omarbashir.hu) folytatja, amit Bartók és Liszt díjas édesapja, Munir Bashir elkezdett, vagyis tovább népszerűsíti a tradicionális arab zenét. Omar Bashir Budapesten született 1970-ben. Zenészcsaládból származik, hiszen nagyapja, nagybátyja és édesapja is kitűnő muzsikusok voltak.
Még alig múlt 5 éves, amikor először kezébe vette az oud nevű hangszert, az arab lantot. Első mestere édesapja, az ekkor már világhírű Munir Bashir volt. Omar Bashir-t 7 évesen beíratták a Bagdadi Balett- és Zeneiskolába. Első komoly koncertjét 9 évesen adta. Az iskola befejezése után alapított egy 24 tagú, tradicionális iraki hangszereken játszó fiatalokból álló zenekart. Ez volt a Bayerek Együttes, ahol karnagyként dolgozott, és amellyel az arab országok mellett többek között Franciaországban, Oroszországban és Törökországban is turnézott.
1991-ben visszatért Budapestre és ösztöndíjasként a Liszt Ferenc Zeneakadémia ének, szolfézs és karvezetés szakán folytatta tanulmányait. A 90-es években számtalan koncertet adott édesapjával közösen, egészen apja 1997-ben bekövetkezett haláláig. 1997-ben Omar Bashir Trió néven alakított zenekart, két magyar gitáros Andreas és Petz Bálint közreműködésével.
A trió a világ számos pontján szerepelt már nagy sikerrel, gyakran session zenészekkel kiegészülve. Első közös albumuk 2001-ben jelent meg Al Andaluz címmel (Omar Bashir 8. nagylemeze). Omar Bashir lemezeivel komoly szakmai elismerést vívott ki, és a világ számos koncerttermében (Krakkó - Operaház, London – Royal Albert Hall, New York – Broadway Symphony Space, Washington – Kennedy Center, stb.) fellépett már. Nemcsak szólóban lép fel, szívesen muzsikál együtt más zenészekkel, zenekarokkal is. Készített már felvételeket magyar és spanyol muzsikusokkal is, az arab zenét flamenco-val és jazz-es improvizációkkal ötvözve. Omar Bashir-ról elmondható, hogy méltó utódja Munir Bashir-nak. Nagyszerű oud művész, aki nemcsak ápolja az arab hagyományokat, hanem sajátos jazz-es improvizációival közelebb is próbálja vinni az emberekhez népe zenéjét.

Omar Bashir bármerre jár a világban, Édesanyjának írt dalát mindig eljátssza.
Néhány érdekesség :
Börtönből keresték meg, hogy az ott lévő skizofrén rabokat az ő zenéjével szeretnék kezelni.
A 2008-as marokkói Mawazin Fesztiválon egy színpadon lépett fel Whitney Houston-al.
A világ minden országában különböző kitüntetéseket kapott.
Munir Bashirtól, aki iraki származású, Magyarországon a Farkasréti Temetőben vettek végső búcsút.