Líbiában a háború előtti szint közel tizedére esett a kőolaj exportja, ami hatalmas bevételkiesést jelent az országnak.
Eközben az ENI olasz olajtársaság azt közölte ugyancsak szombaton, hogy a jelenlegi napi olajtermelése közvetlenül a forradalom utáni szintre zuhant vissza. Az ENI Líbiában a legnagyobb külföldi olajvállalat, amely már az 50-es évek óta jelen van. Az OMV osztrák olaj- és gázipari cég pénteken jelentette be, hogy leállította termelését Líbiában az ingatag belpolitikai helyzet miatt.A líbiai állami olajvállalat (NOC) egyik illetékese által ismertetett adat szerint az észak-afrikai ország olajkivitele napi 150 ezer hordóra zsugorodott szombaton. Ez közel egytizede a polgárháború előtti napi 1,3 millió hordónak.
Az OPEC-tag Líbiában a 2011 februárjában kirobbant népfelkelés előtt napi mintegy 1,6 millió hordó kőolajat termeltek. 2011 elejéig Líbia a világ 17. legnagyobb olajtermelője volt, Afrikában pedig a harmadik legjelentősebb.
Líbia rendelkezik az afrikai kontinens legnagyobb olajkészletével. Olajtermelésének 85 százalékát Európába exportálta. Líbia olajtermelése a világ olajfogyasztásának két százaléka volt, de a háború miatt a termelés napi kevesebb mint 100 ezer hordóra esett vissza, az export pedig teljesen leállt. A polgárháború vége óta a líbiai olajtermelés folyamatosan, és a szakértők által vártnál gyorsabban állt helyre, az idei évre a napi olajtermelést 1,8 millió hordóra várta a NOC olajvállalat.
A belpolitikai válságok és a törzsek közötti harcok a visszaesés legnagyobb, de korántsem egyetlen okai. A líbiai polgárháború után ugyanis az orosz Gazprom, a kínai Sinopec és a francia Total is megjelent az energetikai piacon, s a cégek között mind a mai napig szoros verseny zajlik a kitermelési jogokért.