Múlt héten pénteken törtek ki összecsapások a a főként szunniták lakta szalafista Bab al-Tabbaneh kerületi milíciák, és a főként alawita siták lakta Jabal Mohsen kerületi milíciák között.
Hétfőn kora estére némi nyugalom telepedett a városra, bár még a Tripolit Akkarral összekötő utat is orvlövészek tartották tűz alatt, de al-Mallouleh, Baal al-Darawish, Starco, Talaat al-Omari, környékén al-Nasiri mecset, Souq al-Qameh, Hara Barranieh, a Hariri Project, al-Baqqar és az al-Amercan városrészekben, és kerületben abba maradtaka harcok.
A keddi Bejrút déli külvárosában Dahiyehben Haret Hreik kerületében csütörtökön délelőtt az al-Arid Steerten elkövetett merénylet hatására újfent kiújúltak a harcok a két szembenálló kerület között.
Syria Streeten orvlövészek kezdtek tüzelni egymás feltételezett állásaira. Az összecsapásokban eddig egy ember vesztette életét, és másik három megsebesült.
Kedden reggel egy síita alawita milicistákból álló csoport, kézigránátot dobotta Libanoni Belbiztonsági Erők (ISF - a rendőrség megfelelője) egyik páncélozott járművére. A támadásban senki sem sérült meg.
Tripoliban, visszatérő konfliktus a Bab-al-Tibbaneh kerületben élő szunnita (főként szalafista) lakosok, és alawita sííta lakosok között kik a Jabal Mohsen kerületben élnek.
A két kerület lakói, a libanoni polgárháború idején is riválisok voltak. Gyakran részt vettek a harcokban, de főként egymással csaptak össze a városban.
Ennek fő oka, főként az szalafi imámoknak köszönhető, kik a a szahva azaz "ébredés"-ként definiált jelenséget generálták, az elszegényedést, a demográfiai robbanást az iszlám világban, valamint a kiábrándultságát kihasználva egyfajta megújulást hirdetett a tömegnek.
Az erőszak a szíriai konfliktus miatt újra fellángolt, mert az alawita sííta Jabal Mohsen kerületiek támogatják a legitim Assad-kormányt, a Bab al-Tibbaneh kerületiek pedig a militáns csoportokat, és a Jahbat al-Nusra Front terrorszervezetet.
A ötszázezer lakosú, Tripoli, Libanon második legnagyobb városa Bejrút után. A lakosok túlnyomó része szunnita, és konzervatív szalafista. A város konzervatív szunnita szalafi mozgalom bástyája Libanonban. A szunniták jelenleg huszonhét százalékát adják teljes libanoni lakosságnak.
Az Bab-al-Tibbaneh kerületi szunnita szalafisták szoros kapcsolatban vannak szaud-arábiai milliárdosokkal Sadd Hariri egykori libanoni miniszterelnökön keresztül.
A kerületben több ingyenes szalafi tanokat hirdető "egyházi" iskola vannak, ahol merev szalafi tanokat hirdetnek.