"Sharon halála nyolc év kóma után jel az Úrtól és lecke minden zsarnoknak. Történelmi pillanat ez számunkra. Egy bűnőző távozott az élők sorából, aki a vezetőink és a palesztinok gyilkosa volt." - mondta Sami Abu Zuhri, szóvivő.
"A mieink az ellenünk alkalmazott agresszióra emlékeznek Saron halálával kapcsolatban. Arra, hogy fegyverekkel akarta a palesztinokat elűzni a saját földjükről, arra, hogy azt hitte, erőszakkal ránk kényszerítheti a feltételeit." – mondta Wasel Abu Yossef, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PSZF) végrehajtó bizottságának tagja.
"Sharon egy bűnöző volt. Megérdemelte a halált. Reméltük, hogy megjelenik Nemzetközi Bíróságon Hágában, hogy háborús bűnökért feleljen." - Jibril Rajub, a Fatah egyik tisztje
Hanan Ashrawi, a Palesztin Törvényhozó Tanács tagja röviden nyilatkozott.
"Azt nem mondom, hogy jó hír. De ne hagyott ránk palesztinokra semmi pozitívat."
Egy nem palesztin reakció.
Ariel Sharon a személyes felelőse a libanoni sabrai és shatilai palesztin menekülttáborokban elkövetett civilek elleni vérengzéseknek, amit az Izraellel szövetséges a falangista milíciák követtek el 1983-ban. - mondta Sarah Leah Whitson, a Nemzetközi Emberi Jogok Megfigyelő Központja közel-keleti igazgatója.
A Gázai övezetben, és Libanonban Sabra és Chatila palesztin menekülttáborokban Nyugat-Bejrútban, édességet osztogattak amikor megtudták a hírt, hogy Ariel Sharon volt izraeli miniszterelnök meghalt.