"Egy robbanószerkezetet is találtunk, amelyet további szakértői vizsgálatra elküldtünk a kriminalisztikai intézetbe." - erősítette meg a Pravo című napilap értesüléseit Martin Vondracek prágai rendőrkapitány. Részleteket azonban nem közölt.
A Pravo úgy tudja, hogy a robbanószerkezet egy könyvnek álcázva volt elrejtve. A lap csütörtökön megerősítette azt a korábbi értesülést, miszerint a legnagyobb valószínűséggel Semtex robbanóanyag ölte meg a prágai palesztin nagykövetet január elsején.
A hivatalos rendőrszakértői vizsgálatok még nem fejeződtek be, így a robbanás okának, illetve az eset hátterének hivatalos magyarázata még nem ismeretes. A cseh rendőrség már korábban közölte, hogy tizenkét fegyvert is talált a prágai palesztin nagykövetség épületében.
A prágai külügyminisztérium közölte, hogy a palesztinok hivatalosan elnézést kértek azért, hogy nagykövetségük épületében be nem jegyzett fegyverek voltak.
A fegyvereket állítólag a nyolcvanas évek elején a szocialista Csehszlovákia ajándékozta az akkori palesztin vezetőknek, s ez az oka annak, hogy a diplomáciai képviseleten maradtak.
A cseh hatóságok most azt vizsgálják, hogy használta-e valamikor valaki ezeket a fegyvereket. Jiri Rusnok ügyvivő miniszterelnök a rendőrségi nyomozásra hivatkozva azt állította, hogy baleset történt, nem pedig terrorcselekmény.