Az Izraeli Védelmi Erők kedden letartóztatta az 55 éves Salim Fehmi al-Fares Taloza faluban, észak-keletre Nablustól.
Hajnalban törtek rá, és vetteőrizetbe az IDF.
Egy palesztin fiatalember próbált átmászni a "biztonsági" kerítésen, Beit Amin falu közelében. Palesztin források, és szemtanúk azt állítják, most egyhangúan a izraeli sajtóval, hogy több felszólítás, és figyelmeztető lövés ellenére (ami ritka eseménynek számít az IDF-nél.) sem hagyta abba a fiatalember a cselekményét.
Három héttel ezelőtt annaka helynek a közelében, ahol a fiatalember átmászott, találták meg egy izraeli katona holttestét.
Az Észak-Jordán völgyében hat család kistelepülését, és lebontását sikerült megakadályozni a Palesztin Hatóságnak. A hat család házának helyén az Izraeli Védelmi Erők laktanyája épülne a tervek szerint.
Aref Daraghmeh, a falu tanácsának vezetője az mondta a Palestine News Networks internetes napilapnak, hogy tájékoztatták az emberi jogi szerveket a készülő bontásról.