Wael Nader al-Halqi szír miniszterelnök és delegációja pénteken érkezett Teheránba ahol iráni tisztviselőkkel folytat megbeszéléseket.
A teheráni Mehrabad Repülőtéren az Iszlám Köztársaság energiaügyi minisztere az iráni külügyminiszter-helyettes fogadta.
A megbeszélések fő témája az szíriai konfliktus, és a Geneva-2 konferencia, melyen Irán is szeretne rész venni. Ebben Szíria, és Oroszország, valamint Kína is támogatja ezt a lépést, és nyomás gyakorlással próbál a nyugati országokra, hogy az Iszlám Köztársaság is jelen lehessen a Geneva-2-n.
Wael Nader al-Halqi szír miniszterelnök korábban augusztusban már járt az Iszlám Köztársaságban, akkor Hassan Rohani elnökkel folytatott informális megbeszéléseket.