Az összecsapások hétfőn törtek ki, amikor a Jabhat al-Nusra Front militánsai próbáltak meg betörni, a Kurd Népi Védelmi Egység (YPG) által ellenőrzött Tal Abya településre. - közölte Hossein Mortezaa YPG szóvivője kedden Damaszkuszban, az al-alam tudósítójának.
A YPG harcosai legalább 83 al-Nusra militánst öltek meg. A hallottak kivétel nélkül külföldi állampolgárok. Főként tunéziai, és líbiai állampolgárok.

Az észak-szíriai Kobaniban, amely szintén kurd ellenörzés alatt áll, a terrorszervezetek,és YPG által kötött megállapodás ellenére is folynak a harcok.
Gerk Spi településen, is súlyos veszteségeket szenvedtek az al-Nusra militánsok, ahol tegnap törtek ki összecsapások az al-Nusra, ésa YPG között. Az al-Nusra szokásához híven a civileken állt bosszút. 14 kurd nőt és gyermeket gyilkoltak meg a település határán.
A kurdok hajlandóak lennének a békére azzal a feltétellel, ha a militáns csoportok,és a terrorszervezetek elhagyják a szíriai kurd autonóm régiót, de ezeket regionális megállapodásokat sorra felrúgják a Nyugat által támogatott fegyveresek. Ezt már a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szóvivője mondta a kurdpressnek tegnap.
"Sajnos sorainkból is kerülnek ki dzsihadista fiatalok, akik csatlakoznak a militánsokhoz. A fiatalságukat, és zavartságukat használják ki. Ezek a fiatalok 14-16 éves gyermekek, és a pro-kurd Demokrata Unió Párt (PYD) csábítja őket a militánsok soraiba." - mondta a PKK szóvivője.
A militánsokhoz csatlakozó kurd fiatalok sorsáról, ha visszatérnek nem nyilatkozott a szóvivő.
Kapcsolódó videó : A Kurd Népi Védelmi Egység harcosainak felvonulása Szíriában.