Faisal Mikdad, Szíria külügyminiszter-helyettese nem kételkedik abban, hogy az ENSZ nem fogad el egy olyan határozatot az alapszabályzat 7. fejezete alapján, amely engedélyezi katonai erő bevetését.
"Úgy gondolom, hogy ez egy nagy hazugság, amit a nyugati országok használnak. Úgy gondoljuk, hogy ez nem fog megtörténni. Ennek nincs alapja" – mondta a külügyminiszter-helyettes
Korábban a nyugati sajtó diplomáciai forrásokra hivatkozva közölte, hogy az amerikai-francia-brit javaslat a szíriai vegyi fegyverekkel kapcsolatban komoly ellentéteket váltott ki az ENSZ BT állandó tagjai között.