Népirtással vádolta meg a szíriai kormányt és Bassár el-Aszadot a szaúd-arábiai uralkodócsalád egyik legtekintélyesebb tagja vasárnap a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
Turki el-Fejszál herceg, a szaúdi hírszerzés korábbi vezetője a közel-keleti helyzetről rendezett panelbeszélgetésen azt mondta: Damaszkusz emberiség elleni bűncselekményeket és népirtást követ el, Oroszország továbbra is fegyvereket szállít Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének, a nemzetközi közösség pedig tétlenül nézi a vérontást, "hátradől, és nem tesz semmit".
A beszélgetésen John McCain amerikai szenátor is úgy vélekedett, hogy Moszkva változatlanul fegyverrel támogatja a damaszkuszi vezetést. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok eddig rossz stratégiát alkalmazott, de "még beavatkozhat" a szíriai polgárháborúba.
Miközben "szaúdi és katari barátaink" segítik a szíriai ellenzéki erőket, Washington csak "zsarolja" őket, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek - mondta a republikánus páti politikus, hozzátéve, hogy a genfi békekonferencia "bohózatba fulladt".
Ahmet Davutoglu török külügyminiszter szerint az ENSZ-nek azonnal közbe kell lépnie. A Biztonsági Tanácsnak határozatot kell elfogadnia a szíriai humanitárius helyzet kezeléséről, és az eddiginél sokkal pontosabban fel kell mérni az Aszad-rezsim vegyifegyver-arzenálját.
Az ENSZ határozott lépései nélkül nincs esély a politikai rendezésére - emelte ki a török külügyminiszter.Az ENSZ főtitkárának egy napon majd el kell mennie Szíriába, hogy bocsánatot kérjen a tétlenségért - jegyezte meg Ahmet Davutoglu.