A militáns-terroristák több 150 katonát az Szíriai Arab Hadsereg kötelékéből és az Assad elnököt támogató milicistát öltek meg az aleppói tartományban lévő, stratégiai fontosságú Khan Al-Asal elfoglalásakor, közülük 50-et egyszerűen kivégeztek - állítja az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja. (OSDH).
A szíriai militáns-terroristák politikai szárnya, a törökországi bázisú Szíriai Nemzeti Koalíció vasárnap elítélte, hogy militáns-terroristák valóságos mészárlást követtek el egy település hét eleji elfoglalásakor, kivégezve több tucat katonát, és bejelentette, hogy kivizsgálja a történteket.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű fantomszervezet, példátlan módon most először számolt be azokról a cselekményekről, amit a Szíriában tevékenykedő militáns-terrorista csoportok követnek el.
A Szíriai Nemzeti Koalíció elismerte, a videofelvételek szerint valóban úgy tűnik, hogy katonák kollektív kivégzéséről van szó. "A koalíció elítéli ezt a cselekedetet, és vizsgálóbizottságot hoz létre" - olvasható a kiadott közleményben. Egyébként az ellenzéki szervezet azt állítja, "az első jelek szerint olyan szervezetek is beférkőztek a települést felszabadító csapatok közé, amelyek nem a Szabad Szíriai Hadsereghez (FSA) tartoznak." - mondta a Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) militáns-terrorista tömörülés szóvivője, Qassem Saadeddine.
A Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) militáns-terrorista tömörülés egyik alakulata volt az, amely már hétfőn bejelentette a település elfoglalását. Ám az OSDH által nyilvánosságra hozott pénteki képek alapján a Jabhat al-Nusra Front állhat a mészárlás hátterében, de az al-Nusra Front nem az a szervezet, ami nem vállalná a felelősséget a cselekményeiért.
Nem szorul a Szíriai Szabad Hadsereg promóciós akcióira.
Ha emlékeznek rá korábban beszámoltunk róla, hogy a terrorszervezetek, és Szíriai Szabad Hadsereg között régóta növekvő feszültség betetőzéseként, július 11-én, a szíriai Latakiában megölték Kamal Hamami-t, más néven Abu al-Bassel Ladkani-t A Szíriai Szabad Hadsereg(FSA) militáns-terrorista tömörülés Legfelsőbb Katonai Tanácsának tagját .
Így meglehet az is, hogy az FSA a még vele szövetséges terrorszervezeteket mosdatja ki. Azért van volt ilyen buzgó a Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű fantomszervezet is.