A Novij Region folyóirat információja szerint az önkéntes hadtest felállításának kezdeményezője Szergej Razumovszkij alezredes, az ukrán felderítés egykori kádere, akinek a médiában megjelent felhívására több ezer tartalékos és obsitos katona jelentkezett a posztszovjet köztársaságokból. Amint az a híradásokból kiderült, Razumovszkij számára a Damaszkusz elleni izraeli légicsapás adta a végső lökést elképzelése megvalósításához, amelyet csak tovább érlelt a szíriai ellenzéknek szánt fegyverszállítások EU-embargójának a felfüggesztése és az amerikai John McCain republikánus szenátor provokatív látogatása a török–szír határon gyülekező militáns-terroristák táborában.
Az általa vezetett fegyveres alakulat nagy szerepet játszhat majd a közel-keleti események alakításában. Magasan képzett, harcedzett és fegyelmezett hivatásos katonákról van szó, köztük a rettegett orosz OMON különleges erők ejtőernyőseiről, az afganisztáni és csecsenföldi utcai harcok és az antigerilla harcmodor veteránjairól. Szíriába érkezésük után azonnal bevethetőek lesznek.
Szíriába importált mudzsahedek, és dzsihad turisták, analfabéták katonailag, akiknek halvány elképzelésük sincs a taktikáról és a stratégiáról, és csak arra alkalmasak, hogy a polgári lakosságot terrorizálják. Katonai képességük pusztán a kalasnyikov és a gránátvető kezdetleges használatára korlátozódik, szemben a kelet-európai tartalékosokkal, akik országaik fegyveres erőinek a krémjét alkotják, gyakorlatilag az összes fegyvernem legjobbjait, klasszikus katonai kiképzéssel és a többségük esetében éles harci helyzetben vagy azokat szimuláló hadgyakorlatokon szerzett tapasztalattal a hátuk mögött.