Gamal Abden Nasszer a hatalomra kerülése után azonnal hozzálátott a Muzulmán Testvériség hatalmának gyengítéséhez.
A Szabad Tisztek politikai programjainak célja volt a városi kispolgárság támogatásának megszerzése, mivel ez a csoport számított a Muszlim Testvériség legfőbb hatalmi bázisának. Nasszer a szegényeket földosztással próbálta megnyerni magának. Ám a Muzulmán Testvériség ellehetetlenítése nem haladt olyan gyorsan, mint azt az egyiptomi hadsereg szerette volna. Nasszer ezért igyekezett felgyorsítani a folyamatokat, mégpedig úgy, hogy a szervezet egyáltalán nem kapott szerepet az újonnan létrejött egyiptomi kormányban, valamint megtagadta a saría bevezetését is. (Ez végül odáig vezetett, hogy a testvériség vezetősége már a Brit Nagykövetséghez segítségért.)
1954-re súlyosan megromlott a viszony Nasszer és a Muzulmán Testvériség között. Országszerte zajlottak a tüntetések a Szabad Tisztek ellen. 1954 februárjában betiltották a Muzulmán Testvériséget. Az egyik szakadár csoport, élén Mahmúd Abdel Latiffal, Alexandriában sikertelen merényletet hajtott végre Nasszer ellen 1954.október 26-án. Egy nyilvános eseményen zajlott az akció, amit a rádió is közvetített, így a lövéseket az egész egyiptomi lakosság hallhatta. ( A mai napig kérdés, hogy tényleg ők követték el a merényletet vagy Nasszer tudott erről, sőt ő maga szervezte meg.) Véres összecsapások zajlottak Egyiptom szerte, a testvériség több ezer főjét is letartóztatták. Ismét emigrációs hullám vette kezdetét ,de most nem mindenki menekült el az országból.
Néhányan „sivatagi vándorlásba kezdtek” és a sivatag mélyén rejtőzködve újragondolták a korábbi nézeteiket. Így történhetett meg az, hogy a Muzulmán Testvériségben a mérsékelt, békésebb irányzata teljesen alulmaradt azokkal szemben, akik a fegyveres harcot preferálták. Ennek a legfőbb képviselője Szajjid Kutb volt.
Szajjid Kutb elutasította a nyugati liberális és a keleti "népi demokráciákat" egyaránt. Rendkívül kiábrándító volt számára a pár éves tartózkodása az Egyesült Államokban, ahol szembesült a túlzott akolfogyasztással, a szexuális forradalom első megnyilvánulásaival, a nők jogainak növekedésével stb., amiből azt a konzekvenciát vonta le, hogy a Nyugat a totális hanyatlás felé tart. Megírta a Mérföldkövek az úton (Maálim fi-l-tarík) című politikai és társadalomkritikai könyvét, amelyben leírja a Koránon és az iszlám hagyományokon alapuló kormányzati rendszer működését.
Az egész világ a dzsáhilíja (tudatlanság) állapotában van, amiért az iszlám világban fennálló politikai berendezkedések hibáztathatóak, mert eltérítették a népet az iszlám valódi szellemétől. Minden igaz hívő egyéni kötelessége a dzsihád, ami az ő olvasatában az ateista, szekuláris kormányzatokkal szembeni fegyveres fellépést jelenti. Az a muszlim, aki együttműködik a jelenlegi (mármint a Nasszer-korabeli) kormánnyal vagy nem hallgat a dzsihád felhívására, azt Szajjid Kutb hitetlennek (takfírnak)nyilvánítja. Az ideális állam,a minden körülmények között fenntartandó, tauhíd, vagyis az isteni egység és a súra, a konzultáció elvén alapszik. Azonban Kutb szerint itt nincs szükség a vallási értelmiségre, az ulemára.
Szajjid Kutb többször is megjárta Nasszer börtöneit. Kezdetben nem ítélte el az egyiptomi államférfit, de az 1957-es börtönmészárlás után – amely során 24 egykori testvériség tagot gyilkoltak meg a börtönőrök lázadásra hivatkozva – végleg kiábrándult a Szabad Tisztekből, s a fegyveres harcot hirdette meg ellenük. Kutb teljesen újraszervezte az egyiptomi Muzulmán Testvériséget, ő maga lett a vezető, a mérsékeltek szárnyát pedig a háttérbe szorította.
Nasszer az 1960-as évek elején már hajlandónak mutatkozott arra, hogy rendezze a viszonyát a testvériséggel, sőt egyes belügyi források szerint Nasszer legalizálta is volna őket, ha lemondanak a politikai hatalom megszerzéséről. Kutb azonban ezt elutasította, s ismételten militáns csoportosulások jöttek létre a Muzulmán Testvériségen belül.
Nasszer ezért 1965 végén közel 15 ezer – más források szerint 27 ezer – főt börtönözött be egyetlen nap alatt, köztük Szajjid Kutbot is. Kutbot összeesküvés gyanújával két társával együtt felakasztották 1966. augusztus 29-én. Viszont ezzel a kivégzéssel Nasszer mártírt csinált a Kutból, s tanai hihetetlen gyorsasággal terjedtek Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Különösen azokban az országokban örvendtek nagy népszerűségnek , ahol a – Muszlim Testvériség szerint – a hatalmon lévők teljesen elfordultak az iszlámtól és különböző külföldi ( nyugati és keleti) modellt akartak megvalósítani, mint pl. Szíria, Jemen vagy Irán esetében. Kutb víziója az iszlamista államról óriási hatással voltak a muszlim értelmiségre is. Leginkább az iráni Khomeini ajatollah használta fel ezeket az elképzeléseket, amikor létrehozta az Iráni Iszlám Köztársaságot.
Szajjid Kutb halálával azonban nem ért véget az egyiptomi Muzulmán Testvériség története.
A képen Szajjid Kutb.
A Szabad Tisztek politikai programjainak célja volt a városi kispolgárság támogatásának megszerzése, mivel ez a csoport számított a Muszlim Testvériség legfőbb hatalmi bázisának. Nasszer a szegényeket földosztással próbálta megnyerni magának. Ám a Muzulmán Testvériség ellehetetlenítése nem haladt olyan gyorsan, mint azt az egyiptomi hadsereg szerette volna. Nasszer ezért igyekezett felgyorsítani a folyamatokat, mégpedig úgy, hogy a szervezet egyáltalán nem kapott szerepet az újonnan létrejött egyiptomi kormányban, valamint megtagadta a saría bevezetését is. (Ez végül odáig vezetett, hogy a testvériség vezetősége már a Brit Nagykövetséghez segítségért.)
1954-re súlyosan megromlott a viszony Nasszer és a Muzulmán Testvériség között. Országszerte zajlottak a tüntetések a Szabad Tisztek ellen. 1954 februárjában betiltották a Muzulmán Testvériséget. Az egyik szakadár csoport, élén Mahmúd Abdel Latiffal, Alexandriában sikertelen merényletet hajtott végre Nasszer ellen 1954.október 26-án. Egy nyilvános eseményen zajlott az akció, amit a rádió is közvetített, így a lövéseket az egész egyiptomi lakosság hallhatta. ( A mai napig kérdés, hogy tényleg ők követték el a merényletet vagy Nasszer tudott erről, sőt ő maga szervezte meg.) Véres összecsapások zajlottak Egyiptom szerte, a testvériség több ezer főjét is letartóztatták. Ismét emigrációs hullám vette kezdetét ,de most nem mindenki menekült el az országból.
Néhányan „sivatagi vándorlásba kezdtek” és a sivatag mélyén rejtőzködve újragondolták a korábbi nézeteiket. Így történhetett meg az, hogy a Muzulmán Testvériségben a mérsékelt, békésebb irányzata teljesen alulmaradt azokkal szemben, akik a fegyveres harcot preferálták. Ennek a legfőbb képviselője Szajjid Kutb volt.
Szajjid Kutb elutasította a nyugati liberális és a keleti "népi demokráciákat" egyaránt. Rendkívül kiábrándító volt számára a pár éves tartózkodása az Egyesült Államokban, ahol szembesült a túlzott akolfogyasztással, a szexuális forradalom első megnyilvánulásaival, a nők jogainak növekedésével stb., amiből azt a konzekvenciát vonta le, hogy a Nyugat a totális hanyatlás felé tart. Megírta a Mérföldkövek az úton (Maálim fi-l-tarík) című politikai és társadalomkritikai könyvét, amelyben leírja a Koránon és az iszlám hagyományokon alapuló kormányzati rendszer működését.
Az egész világ a dzsáhilíja (tudatlanság) állapotában van, amiért az iszlám világban fennálló politikai berendezkedések hibáztathatóak, mert eltérítették a népet az iszlám valódi szellemétől. Minden igaz hívő egyéni kötelessége a dzsihád, ami az ő olvasatában az ateista, szekuláris kormányzatokkal szembeni fegyveres fellépést jelenti. Az a muszlim, aki együttműködik a jelenlegi (mármint a Nasszer-korabeli) kormánnyal vagy nem hallgat a dzsihád felhívására, azt Szajjid Kutb hitetlennek (takfírnak)nyilvánítja. Az ideális állam,a minden körülmények között fenntartandó, tauhíd, vagyis az isteni egység és a súra, a konzultáció elvén alapszik. Azonban Kutb szerint itt nincs szükség a vallási értelmiségre, az ulemára.
Szajjid Kutb többször is megjárta Nasszer börtöneit. Kezdetben nem ítélte el az egyiptomi államférfit, de az 1957-es börtönmészárlás után – amely során 24 egykori testvériség tagot gyilkoltak meg a börtönőrök lázadásra hivatkozva – végleg kiábrándult a Szabad Tisztekből, s a fegyveres harcot hirdette meg ellenük. Kutb teljesen újraszervezte az egyiptomi Muzulmán Testvériséget, ő maga lett a vezető, a mérsékeltek szárnyát pedig a háttérbe szorította.
Nasszer az 1960-as évek elején már hajlandónak mutatkozott arra, hogy rendezze a viszonyát a testvériséggel, sőt egyes belügyi források szerint Nasszer legalizálta is volna őket, ha lemondanak a politikai hatalom megszerzéséről. Kutb azonban ezt elutasította, s ismételten militáns csoportosulások jöttek létre a Muzulmán Testvériségen belül.
Nasszer ezért 1965 végén közel 15 ezer – más források szerint 27 ezer – főt börtönözött be egyetlen nap alatt, köztük Szajjid Kutbot is. Kutbot összeesküvés gyanújával két társával együtt felakasztották 1966. augusztus 29-én. Viszont ezzel a kivégzéssel Nasszer mártírt csinált a Kutból, s tanai hihetetlen gyorsasággal terjedtek Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Különösen azokban az országokban örvendtek nagy népszerűségnek , ahol a – Muszlim Testvériség szerint – a hatalmon lévők teljesen elfordultak az iszlámtól és különböző külföldi ( nyugati és keleti) modellt akartak megvalósítani, mint pl. Szíria, Jemen vagy Irán esetében. Kutb víziója az iszlamista államról óriási hatással voltak a muszlim értelmiségre is. Leginkább az iráni Khomeini ajatollah használta fel ezeket az elképzeléseket, amikor létrehozta az Iráni Iszlám Köztársaságot.
Szajjid Kutb halálával azonban nem ért véget az egyiptomi Muzulmán Testvériség története.
A képen Szajjid Kutb.