Negyven évvel a jom-kippúri háború után az izraeliek azt kutatják, hogy vajon megismétlődhet-e az 1973-as meglepetésszerű támadás országuk ellen a jelenlegi forrongó Közel-Keleten. Sokak szerint igen.
Egyiptomi erők lépik át a Szuezi-csatornát 1973-ban
A helyi média az évfordulóra önvizsgáló cikkek, tanulmányok és dokumentumfilmek sokaságát hozta nyilvánosságra.
1973. október 6-án délután kettőkor a zsidóság legszentebb ünnepén, a böjti bűnbánó nap közepén az egyiptomi és a szíriai hadsereg egyszerre indított offenzívát Izrael ellen délen a Szuezi-csatornánál és északon a Golán-fennsíknál.
Az izraeli vezérkar csak öt órával korábban fedezte fel a közelgő támadást, kezdte meg a tartalékosok mozgósítását, és nem hajtott végre megelőző csapást. A késlekedés nyomán több mint 2500 izraeli katona vesztette életét, és a kudarc beárnyékolta az 1967-es hatnapos háború nyomán szerzett, Izrael legyőzhetetlenségéről szóló mítoszt.
Súlyos károkat okoztak a közvéleményben mind a Golán-fennsíkon vagy a Sínai-félszigeten elfogott izraeli katonákat bemutató képsorok, mind az izraeli katonai és politikai vezetők arcán tükröződő szorongás.
A washingtoni Wilson Intézet filmen rögzített egy interjút Ornan Azariahhal, Golda Meir korabeli miniszterelnök közeli tanácsadójának, Iszrael Galili miniszternek egykori munkatársával, a legmagasabb szinten folyó megbeszélések és titkok ismerőjével. Beszámolója szerint Az ariah a háború második napján hosszan várakozott a háborús kabinet ülésén részt vevő Galilire, amikor a folyosón meglepetésére régi barátjával, az Atomenergia Bizottság vezetőjével, Salhevet Freuerrel találkozott. Freuer különösen viselkedett, és nem beszélgetett vele – írta csütörtökön az izraeli Ha'arec című lap.
Közös ebédjükön a miniszter később elmesélte, hogy Mose Dajan védelmi miniszter annyira súlyosnak látta a háborús helyzetet, hogy azt javasolta: készüljenek fel arra, hogy nyilvánosan megfenyegetik a támadókat a “nukleáris lehetőséggel” a frontok összeomlása esetén, és ehhez rendelte Freuert a megbeszélésre.
A háborús kabinetben részt vevő többi miniszter és a vezérkari főnök ezt a lehetőséget elutasította, Golda Meir is ellene döntött, majd felszólította Dajant a gondolat elvetésére.
Habár a jelenlegi környezet kevésbé fenyegető: Izrael két szomszédjával, Egyiptommal és Jordániával békét kötött, a Palesztin Hatósággal pedig tárgyalások folynak és egyezmények születtek, az évfordulóra megjelentetett felmérés szerint az izraeliek majdnem harmada szerint ismét történhet afféle váratlan támadás, mint 1973-ban.
Beni Ganc vezérkari főnök szerint az izraeli hadsereg harckészültsége teljes, de az 1973-as fiaskót nem a felkészültség hiánya okozta, hanem hogy a katonai hírszerzés valószínűtlennek tartotta a szíriai-egyiptomi támadást, pedig első kézből származó információi voltak Asraf Marvantól, Nasszer egyiptomi elnök vejétől.
Az izraeli katonai vezetés már korábban beismerte, hogy az 1967-es hatnapos háború átütő sikere túlzott önbizalmat, az óvatosság hiányát és az ellenség lebecsülését okozta a hadseregben.
Az ellenzéki Ha'arec szerkesztőségi cikke szerint Izrael negyven év után ugyanazon az úton halad: katonai hatalmában és az Egyesült Államok támogatásában bízva figyelmen kívül hagyja elszigeteltségét és erejének korlátait.
Egyiptomi erők lépik át a Szuezi-csatornát 1973-ban
A helyi média az évfordulóra önvizsgáló cikkek, tanulmányok és dokumentumfilmek sokaságát hozta nyilvánosságra.
1973. október 6-án délután kettőkor a zsidóság legszentebb ünnepén, a böjti bűnbánó nap közepén az egyiptomi és a szíriai hadsereg egyszerre indított offenzívát Izrael ellen délen a Szuezi-csatornánál és északon a Golán-fennsíknál.
Az izraeli vezérkar csak öt órával korábban fedezte fel a közelgő támadást, kezdte meg a tartalékosok mozgósítását, és nem hajtott végre megelőző csapást. A késlekedés nyomán több mint 2500 izraeli katona vesztette életét, és a kudarc beárnyékolta az 1967-es hatnapos háború nyomán szerzett, Izrael legyőzhetetlenségéről szóló mítoszt.
Súlyos károkat okoztak a közvéleményben mind a Golán-fennsíkon vagy a Sínai-félszigeten elfogott izraeli katonákat bemutató képsorok, mind az izraeli katonai és politikai vezetők arcán tükröződő szorongás.
A washingtoni Wilson Intézet filmen rögzített egy interjút Ornan Azariahhal, Golda Meir korabeli miniszterelnök közeli tanácsadójának, Iszrael Galili miniszternek egykori munkatársával, a legmagasabb szinten folyó megbeszélések és titkok ismerőjével. Beszámolója szerint Az ariah a háború második napján hosszan várakozott a háborús kabinet ülésén részt vevő Galilire, amikor a folyosón meglepetésére régi barátjával, az Atomenergia Bizottság vezetőjével, Salhevet Freuerrel találkozott. Freuer különösen viselkedett, és nem beszélgetett vele – írta csütörtökön az izraeli Ha'arec című lap.
Közös ebédjükön a miniszter később elmesélte, hogy Mose Dajan védelmi miniszter annyira súlyosnak látta a háborús helyzetet, hogy azt javasolta: készüljenek fel arra, hogy nyilvánosan megfenyegetik a támadókat a “nukleáris lehetőséggel” a frontok összeomlása esetén, és ehhez rendelte Freuert a megbeszélésre.
A háborús kabinetben részt vevő többi miniszter és a vezérkari főnök ezt a lehetőséget elutasította, Golda Meir is ellene döntött, majd felszólította Dajant a gondolat elvetésére.
Habár a jelenlegi környezet kevésbé fenyegető: Izrael két szomszédjával, Egyiptommal és Jordániával békét kötött, a Palesztin Hatósággal pedig tárgyalások folynak és egyezmények születtek, az évfordulóra megjelentetett felmérés szerint az izraeliek majdnem harmada szerint ismét történhet afféle váratlan támadás, mint 1973-ban.
Beni Ganc vezérkari főnök szerint az izraeli hadsereg harckészültsége teljes, de az 1973-as fiaskót nem a felkészültség hiánya okozta, hanem hogy a katonai hírszerzés valószínűtlennek tartotta a szíriai-egyiptomi támadást, pedig első kézből származó információi voltak Asraf Marvantól, Nasszer egyiptomi elnök vejétől.
Az izraeli katonai vezetés már korábban beismerte, hogy az 1967-es hatnapos háború átütő sikere túlzott önbizalmat, az óvatosság hiányát és az ellenség lebecsülését okozta a hadseregben.
Az ellenzéki Ha'arec szerkesztőségi cikke szerint Izrael negyven év után ugyanazon az úton halad: katonai hatalmában és az Egyesült Államok támogatásában bízva figyelmen kívül hagyja elszigeteltségét és erejének korlátait.