2013. július 3-án Egyiptomban Abdel-Fattah asz-Szíszi tábornok letartóztatta Mohamed Murszi elnököt, a Muzulmán Testvériség vezetőjét. A rend azóta se állt helyre az országban, szinte nem múlik el egy úgy nap, hogy ne történne összecsapás a Muzulmán Testvériség tagjai és a hadsereg, valamint az új kormány szimpatizánsai között. Ez azonban nem új keletű jelenség, mivel ez az ellentét egészen a hidegháború elejéig nyúlik vissza.
Folytatva a korábbi elemzés sorozatunkat - legutóbb Oroszország és Szíria viszonyáról volt szó - most, szintén több részben, szeretnénk bemutatni az egyiptomi hadsereg és a Muszlim Testvériség párharcát a hatalomért, amely meghatározta a modernkori Egyiptom történelmét.
A Muszlim Testvéreket Hassan 1928 márciusában Al Banna, arab nyelvi tanár alapította meg Ismailiyaban, azzal a szándékkal, hogy hirdessék az igaz Iszlámot. Al Banna tanulmányai alatt szembesült a többségi lakosság szegénysége és a nyugatiak fényűzése közötti különbséggel. Úgy vélte, hogy Egyiptomban két tábor létezik: az egyik a szekularizáció, a másik pedig az iszlám.Véleménye szerint Egyiptom bajaira az iszlám felé fordulás a gyógyír. Jelmondatuk: „És készítsétek föl ellenük, ami fegyveres erőt és csatamént csak tudtok, hogy félelmet keltsetek általuk Allah és a ti ellenségeitekben és rajtuk kívül másokban, akiket ti nem ismertek, de Allah ismeri őket!”
Al Banna nézetei nem sokkal később nagy népszerűségre tettek szert az egyiptomiak körében, mivel iskolákat és mecseteket alapítottak, valamint ételt osztottak. Kiadásaikat adományokból fedezték. A Muzulmán Testvériség ténylegesen 1939-ben kezdték meg politikai aktivitásukat Egyiptomban. Ebben az évben deklarálták ugyanis, hogy a mozgalmat politikai szervezetté alakítják át és indulnak majd a parlamenti választásokon. Az egyiptomi monarchia azonban sikeresen megakadályozta őket ebben.
Mivel gyakoriak voltak a támadások a Muszlim Testvériség ellen, ezért létrejött a Titkos Szervezet. Al Banna elítélte ezt a paramilitáris alakulatot, s nem tudta megakadályozni, hogy a Titkos Szervezet terrorhadjáratot folytasson az egyiptomi vezetés ellen: magas rangú köztisztviselőket gyilkoltak meg, illetve támadást intéztek színházak és üzletek ellen is.
Ennek hatására a kormány törvényen kívülinek nyilvánította a Muszlim Testvériséget, amelyre válaszul a Titkos Szervezet meggyilkolta az egyiptomi miniszterelnököt. A monarchiának egyre inkább kezdett elege lenni a szervezetből, ezért az uralkodó személyesen adott parancsot Al Banna megölésére 1949 februárjában. A merénylet sikeres volt, s a Muszlim Testvériség vezetése szétszéledt a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Azonban ez nem jelentette a szervezet végét, sőt épp ellenkezőleg: az emigrációban élők nyíltan hangoztatni kezdték nézeteiket és számtalan követőre találtak Marokkótól egészen Indonéziáig, s lefektették a többi iszlám ország Muzulmán Testvériségének az alapjait.
Al Banna utódjául Hasszanal-Hudajbit választották meg. Bár rendkívül megfogyatkozott a szervezet tagjainak a száma Egyiptomban, nem szűntek meg működni, mivel a Szabad Tisztek nevű mozgalom is támogatta őket.Egyes források szerint Anvar asz-Szadatnak köszönhető a Szabad Tisztek mozgalmának és a Muszlim Testvérek közötti szorosabb együttműködés 1940-es évek végén. Szadat szerint a két szervezetnek közösek a céljaik – pl. gazdaságpolitika – sőt Farouk király és a britek mindannyiuk ellensége. Ráadásul a Szabad Tisztek forradalom esetén csak profitálhatnának a Testvérek tömegmozgósítási képességéből, felhasználhatnák a már jól kiépített szociális hálózatukat.
A Muzulmán Testvériség 1951-től, ha rövid időre is, ismét legális vallásos mozgalom lett. Brit és monarchia ellenes akciókat hajtottak végre Egyiptom-szerte: pl. 1952 januárjában a Testvérek is kivonultak a gyarmattartók elleni, kairói tüntetésen. Ez roppant jól jött Nasszernek, hisz a testvériség elterelte a figyelmet az egyiptomi hadseregen belül zajló szervezkedésről.
1952. július 23-án a Szabad Tisztek puccsot hajtottak végre és megdöntötték Farouk király hatalmát. Az irányítás a Forradalmi Parancsnoki Tanács kezébe került, amely betiltott minden politikai pártot, majd egypártrendszert vezetett be a Felszabadítási Gyülekezet megalapításával. 1953. június 18-án kikiáltották a köztársaságot, 1954 novemberére már Nasszer volt a kormányfő, a Forradalmi Parancsnoki Tanács elnöke és az államfő is.
Kezdetben a Muszlim Testvériség tagjai teljes mértékben kiállítak Nasszer mellett. Nézőpontjuk szerint ugyanis a nép fiai ragadták magukhoz a hatalmat. A politikai programjaik is elnyerték a tetszésüket: felosztottak minden pártot (főleg a liberálisokat nem kedvelték) és a nasszeri Egyiptomban látták az általuk annyira vágyott, minden széthúzástól mentes iszlám társadalmi rend megvalósítását. Ám nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy véglegesen megromoljon a kapcsolatuk az új egyiptomi vezetéssel, és gyökeresen megváltozzon a Muzulmán Testvériség politikája.
A képen Hassan Al Banna a Muzulmán Testvériség alapítója.
Felhasznált irodalom:
Gilles Kepel: Dzsihád. Budapest: Európa Könyvkiadó, 2007.
Aboul-Enein: Al-Ikhwan Al-Muslimeen: The Muslim Brotherhood. In: Military Review , July/August 2003, Vol. 83
Folytatva a korábbi elemzés sorozatunkat - legutóbb Oroszország és Szíria viszonyáról volt szó - most, szintén több részben, szeretnénk bemutatni az egyiptomi hadsereg és a Muszlim Testvériség párharcát a hatalomért, amely meghatározta a modernkori Egyiptom történelmét.
A Muszlim Testvéreket Hassan 1928 márciusában Al Banna, arab nyelvi tanár alapította meg Ismailiyaban, azzal a szándékkal, hogy hirdessék az igaz Iszlámot. Al Banna tanulmányai alatt szembesült a többségi lakosság szegénysége és a nyugatiak fényűzése közötti különbséggel. Úgy vélte, hogy Egyiptomban két tábor létezik: az egyik a szekularizáció, a másik pedig az iszlám.Véleménye szerint Egyiptom bajaira az iszlám felé fordulás a gyógyír. Jelmondatuk: „És készítsétek föl ellenük, ami fegyveres erőt és csatamént csak tudtok, hogy félelmet keltsetek általuk Allah és a ti ellenségeitekben és rajtuk kívül másokban, akiket ti nem ismertek, de Allah ismeri őket!”
Al Banna nézetei nem sokkal később nagy népszerűségre tettek szert az egyiptomiak körében, mivel iskolákat és mecseteket alapítottak, valamint ételt osztottak. Kiadásaikat adományokból fedezték. A Muzulmán Testvériség ténylegesen 1939-ben kezdték meg politikai aktivitásukat Egyiptomban. Ebben az évben deklarálták ugyanis, hogy a mozgalmat politikai szervezetté alakítják át és indulnak majd a parlamenti választásokon. Az egyiptomi monarchia azonban sikeresen megakadályozta őket ebben.
Mivel gyakoriak voltak a támadások a Muszlim Testvériség ellen, ezért létrejött a Titkos Szervezet. Al Banna elítélte ezt a paramilitáris alakulatot, s nem tudta megakadályozni, hogy a Titkos Szervezet terrorhadjáratot folytasson az egyiptomi vezetés ellen: magas rangú köztisztviselőket gyilkoltak meg, illetve támadást intéztek színházak és üzletek ellen is.
Ennek hatására a kormány törvényen kívülinek nyilvánította a Muszlim Testvériséget, amelyre válaszul a Titkos Szervezet meggyilkolta az egyiptomi miniszterelnököt. A monarchiának egyre inkább kezdett elege lenni a szervezetből, ezért az uralkodó személyesen adott parancsot Al Banna megölésére 1949 februárjában. A merénylet sikeres volt, s a Muszlim Testvériség vezetése szétszéledt a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Azonban ez nem jelentette a szervezet végét, sőt épp ellenkezőleg: az emigrációban élők nyíltan hangoztatni kezdték nézeteiket és számtalan követőre találtak Marokkótól egészen Indonéziáig, s lefektették a többi iszlám ország Muzulmán Testvériségének az alapjait.
Al Banna utódjául Hasszanal-Hudajbit választották meg. Bár rendkívül megfogyatkozott a szervezet tagjainak a száma Egyiptomban, nem szűntek meg működni, mivel a Szabad Tisztek nevű mozgalom is támogatta őket.Egyes források szerint Anvar asz-Szadatnak köszönhető a Szabad Tisztek mozgalmának és a Muszlim Testvérek közötti szorosabb együttműködés 1940-es évek végén. Szadat szerint a két szervezetnek közösek a céljaik – pl. gazdaságpolitika – sőt Farouk király és a britek mindannyiuk ellensége. Ráadásul a Szabad Tisztek forradalom esetén csak profitálhatnának a Testvérek tömegmozgósítási képességéből, felhasználhatnák a már jól kiépített szociális hálózatukat.
A Muzulmán Testvériség 1951-től, ha rövid időre is, ismét legális vallásos mozgalom lett. Brit és monarchia ellenes akciókat hajtottak végre Egyiptom-szerte: pl. 1952 januárjában a Testvérek is kivonultak a gyarmattartók elleni, kairói tüntetésen. Ez roppant jól jött Nasszernek, hisz a testvériség elterelte a figyelmet az egyiptomi hadseregen belül zajló szervezkedésről.
1952. július 23-án a Szabad Tisztek puccsot hajtottak végre és megdöntötték Farouk király hatalmát. Az irányítás a Forradalmi Parancsnoki Tanács kezébe került, amely betiltott minden politikai pártot, majd egypártrendszert vezetett be a Felszabadítási Gyülekezet megalapításával. 1953. június 18-án kikiáltották a köztársaságot, 1954 novemberére már Nasszer volt a kormányfő, a Forradalmi Parancsnoki Tanács elnöke és az államfő is.
Kezdetben a Muszlim Testvériség tagjai teljes mértékben kiállítak Nasszer mellett. Nézőpontjuk szerint ugyanis a nép fiai ragadták magukhoz a hatalmat. A politikai programjaik is elnyerték a tetszésüket: felosztottak minden pártot (főleg a liberálisokat nem kedvelték) és a nasszeri Egyiptomban látták az általuk annyira vágyott, minden széthúzástól mentes iszlám társadalmi rend megvalósítását. Ám nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy véglegesen megromoljon a kapcsolatuk az új egyiptomi vezetéssel, és gyökeresen megváltozzon a Muzulmán Testvériség politikája.
A képen Hassan Al Banna a Muzulmán Testvériség alapítója.
Felhasznált irodalom:
Gilles Kepel: Dzsihád. Budapest: Európa Könyvkiadó, 2007.
Aboul-Enein: Al-Ikhwan Al-Muslimeen: The Muslim Brotherhood. In: Military Review , July/August 2003, Vol. 83