Az Iráni Iszlám Köztársaság jelenlegi elnöke Hasszan Rohani, aki a júniusi választások során a voksok több mint 50%-át nyerte el. Elődje, Mahmud Ahmadinedzsád két cikluson keresztül, azaz 2005 és 2013 között töltötte be az iszlám köztársaság elnöki pozícióját.
Rohani már az 1979-es forradalom óta fontos szerepet tölt be az iráni politikai életben, Khomeini ajatollah bizalmasai közé tartozott. A választásokat megelőző kampány során népszerűségre tett szert az iráni polgárok körében, köszönhetően a médiában nyújtott karizmatikus szereplésének. Ő volt az egyetlen az indulók között, aki egyszerre vallási személyként és reformerként lépett fel. Nem véletlen, hogy programját egy kulcs szimbolizálta, ami számos értelmezési lehetőséget rejt magában. A választások napjára már egyöntetűen őt tartották a legesélyesebb jelöltnek, s a júniusi szavazás végül beigazolta a várakozásokat. Rohanit hivatalába augusztus 3-án iktatták be, s ezzel ő lett a köztársaság hetedik elnöke.
Rohani politikáját, reformer voltához híven nyitottság és mértékletesség jellemzi. Beiktatását követően kijelentette, hogy elnöki teendőit „igazságosság, törvényesség és mértékletesség” jegyében fogja végezni. Jelen összefoglaló Rohani külpolitikájára koncentrál, ezért annak főbb vonalait ismertetném részletesebben.
Irán és Izrael viszonya már hosszú idők óta feszült. Ebből kifolyólag Rohani nem baráti viszony kialakítására törekszik a közel-keleti állammal, csupán azt próbálja elérni, hogy a kapcsolat a jelenleginél semmiképp se mérgesedjen el jobban. Azonban már ez is nagy lépés elődjéhez képest, hiszen Ahmadinedzsád nyíltan Izrael-ellenes politikát folytatott, többek közt az ő jóvoltából került megrendezésre A cionizmus nélküli világ elnevezést kapó konferencia. Rohani elhatárolja magát az ilyen drasztikus megnyilvánulásoktól, s kisebb gesztusokkal (például zsidó újév alkalmából köszöntőlevelet küldött a Tel Aviv-i kormánynak) próbálja megalapozni a két ország nagyobb gondok nélküli egymás mellett élését. A Holokauszttal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy politikusként nem feladata minősíteni a történteket, de minden emberiségellenes tettet elítél, így a Holokausztot is. Ugyanakkor a nem szunnyadó gyanakvást és óvatosságot bizonyítja, hogy a politikus egy interjú során Izraelt bitorló államként említette, amely bizonytalanságot teremtett Közel-Keleten.
Az elnök nem csupán Izrael felé nyit, hiszen igyekszik békésebb mederbe terelni az Egyesült Államok és Irán közötti kapcsolatot. John Kerry és Mohamad Dzsavad Zarif, a két külügyminiszter már szeptemberben találkozott egymással New Yorkban, s a megbeszélést követően pozitív visszhangok övezték a találkozót. Rohani Barack Obamával személyesen még nem találkozott, ehelyett telefonbeszélgetést folytattak egymással. Ez azonban már önmagában nagy eredménynek számít, hiszen a hívás egy több mint három évtizedes szünetet tört meg Irán és az USA kapcsolatfelvételének történelmében. A média állítása szerint Rohani „Have a nice day!” angol köszönéssel búcsúzott, míg Obama a perzsa „Khodafez” (Isten áldjon!) terminussal tette le a kagylót.
Irán külpolitikai tárgyalásait Izraellel, az Egyesült Államokkal és a többi nyugati nagyhatalommal egyaránt az atomprogramjáról folytatja. Rohani a mértékletes politikája ellenére kinyilvánította, hogy az urándúsítást nem hagyják abba, a program miatt kirótt szankciókat méltánytalannak tartja, hiszen az törvényes és legális keretek között zajlik. Ugyanakkor kedvező feltételekkel alátámasztott kompromisszum megkötésétől nem zárkózik el, hajlandó az együttműködésre. A tárgyalások már október közepe óta zajlanak Genfben, azonban megoldás még nem született. A döntés az Egyesült Államok, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszországt és Németország (ENSZ BT állandó tagjai és Németország) kezében van, emellett Izrael folyamatosan hangot ad nézeteinek. Izrael már a kezdetektől szigorú tárgyalásokat szorgalmazott, a nagyhatalmakat arra kérte, hogy vegyék rá Iránt atomprogramjának visszafejlesztésére. A programmal kapcsolatban az izraeli vezetőknek komoly aggályaik vannak, ugyanis meggyőződésük, hogy az urándúsítás mögött a legkisebb mértékben sem rejlenek békés szándékok. A napokban Netanjáhú izraeli miniszterelnök kifejezte felháborodását a tárgyalásokkal kapcsolatban, már most rossznak minősítette a készülőben levő alkut, amelynek keretein belül a politikus szerint Irán mindent elér, de cserébe semmit nem nyújt tárgyalópartnereinek.
Kérdéses, hogy a Rohani által képviselt út mennyire lesz járható a későbbiekben. Egyrészt a hatalom tényleges birtokosa nem ő, hanem Ali Khamenei, az ország legfőbb vallási vezetője. Ha Khamenei úgy ítéli meg, hogy az elnök letér az iráni politika főbb alapelvei által kikövezett útról, akkor Rohani kénytelen lesz hallgatni az ajatollah szavára. Másrészt a katonai vezetés Iránban nagy súllyal bír, s ők a Nyugathoz való közeledés bárminemű formáját elítélendőnek tartják, a Forradalmi Gárda emberi már az említett telefonbeszélgetést sem helyeselték. Mindemellett azt is fontos kiemelni, hogy nem csupán a vezető réteget osztja meg az elnök politikája, hanem magát az iráni polgárokat is. A társadalom fanatikus iszlamista része a katonai réteghez hasonlóan nem kér a nyugatizálódásból, ezt többek közt azzal jelezték, hogy tojásokkal és cipőkkel dobálták meg az elnök kocsiját.
Rohani tisztában van azzal, hogy a nemzetközi megítélés Iránról az ő külpolitikájának függvényében változik, azonban el kell fogadnia a tényt, miszerint Irán a legtöbb nyugati ország szemében nem megbízható tárgyalópartner, előítélettel közelítenek felé. Éppen ezért kérdéses Rohani sikere, hiszen országában komoly támogatással bíró ellenlábasai vannak, mint az iráni konzervatívok és a Forradalmi Gárda. Iránból kilépve Izrael számít az elnök legfőbb bírálójának, aki, ha sor kerülne rá, nem pusztán szavakkal, hanem tettekkel is kész lenne megvédeni tagadhatatlan hatalmi pozícióját a Közel-Keleten bármi áron.
Rohani már az 1979-es forradalom óta fontos szerepet tölt be az iráni politikai életben, Khomeini ajatollah bizalmasai közé tartozott. A választásokat megelőző kampány során népszerűségre tett szert az iráni polgárok körében, köszönhetően a médiában nyújtott karizmatikus szereplésének. Ő volt az egyetlen az indulók között, aki egyszerre vallási személyként és reformerként lépett fel. Nem véletlen, hogy programját egy kulcs szimbolizálta, ami számos értelmezési lehetőséget rejt magában. A választások napjára már egyöntetűen őt tartották a legesélyesebb jelöltnek, s a júniusi szavazás végül beigazolta a várakozásokat. Rohanit hivatalába augusztus 3-án iktatták be, s ezzel ő lett a köztársaság hetedik elnöke.
Rohani politikáját, reformer voltához híven nyitottság és mértékletesség jellemzi. Beiktatását követően kijelentette, hogy elnöki teendőit „igazságosság, törvényesség és mértékletesség” jegyében fogja végezni. Jelen összefoglaló Rohani külpolitikájára koncentrál, ezért annak főbb vonalait ismertetném részletesebben.
Irán és Izrael viszonya már hosszú idők óta feszült. Ebből kifolyólag Rohani nem baráti viszony kialakítására törekszik a közel-keleti állammal, csupán azt próbálja elérni, hogy a kapcsolat a jelenleginél semmiképp se mérgesedjen el jobban. Azonban már ez is nagy lépés elődjéhez képest, hiszen Ahmadinedzsád nyíltan Izrael-ellenes politikát folytatott, többek közt az ő jóvoltából került megrendezésre A cionizmus nélküli világ elnevezést kapó konferencia. Rohani elhatárolja magát az ilyen drasztikus megnyilvánulásoktól, s kisebb gesztusokkal (például zsidó újév alkalmából köszöntőlevelet küldött a Tel Aviv-i kormánynak) próbálja megalapozni a két ország nagyobb gondok nélküli egymás mellett élését. A Holokauszttal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy politikusként nem feladata minősíteni a történteket, de minden emberiségellenes tettet elítél, így a Holokausztot is. Ugyanakkor a nem szunnyadó gyanakvást és óvatosságot bizonyítja, hogy a politikus egy interjú során Izraelt bitorló államként említette, amely bizonytalanságot teremtett Közel-Keleten.
Az elnök nem csupán Izrael felé nyit, hiszen igyekszik békésebb mederbe terelni az Egyesült Államok és Irán közötti kapcsolatot. John Kerry és Mohamad Dzsavad Zarif, a két külügyminiszter már szeptemberben találkozott egymással New Yorkban, s a megbeszélést követően pozitív visszhangok övezték a találkozót. Rohani Barack Obamával személyesen még nem találkozott, ehelyett telefonbeszélgetést folytattak egymással. Ez azonban már önmagában nagy eredménynek számít, hiszen a hívás egy több mint három évtizedes szünetet tört meg Irán és az USA kapcsolatfelvételének történelmében. A média állítása szerint Rohani „Have a nice day!” angol köszönéssel búcsúzott, míg Obama a perzsa „Khodafez” (Isten áldjon!) terminussal tette le a kagylót.
Irán külpolitikai tárgyalásait Izraellel, az Egyesült Államokkal és a többi nyugati nagyhatalommal egyaránt az atomprogramjáról folytatja. Rohani a mértékletes politikája ellenére kinyilvánította, hogy az urándúsítást nem hagyják abba, a program miatt kirótt szankciókat méltánytalannak tartja, hiszen az törvényes és legális keretek között zajlik. Ugyanakkor kedvező feltételekkel alátámasztott kompromisszum megkötésétől nem zárkózik el, hajlandó az együttműködésre. A tárgyalások már október közepe óta zajlanak Genfben, azonban megoldás még nem született. A döntés az Egyesült Államok, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszországt és Németország (ENSZ BT állandó tagjai és Németország) kezében van, emellett Izrael folyamatosan hangot ad nézeteinek. Izrael már a kezdetektől szigorú tárgyalásokat szorgalmazott, a nagyhatalmakat arra kérte, hogy vegyék rá Iránt atomprogramjának visszafejlesztésére. A programmal kapcsolatban az izraeli vezetőknek komoly aggályaik vannak, ugyanis meggyőződésük, hogy az urándúsítás mögött a legkisebb mértékben sem rejlenek békés szándékok. A napokban Netanjáhú izraeli miniszterelnök kifejezte felháborodását a tárgyalásokkal kapcsolatban, már most rossznak minősítette a készülőben levő alkut, amelynek keretein belül a politikus szerint Irán mindent elér, de cserébe semmit nem nyújt tárgyalópartnereinek.
Kérdéses, hogy a Rohani által képviselt út mennyire lesz járható a későbbiekben. Egyrészt a hatalom tényleges birtokosa nem ő, hanem Ali Khamenei, az ország legfőbb vallási vezetője. Ha Khamenei úgy ítéli meg, hogy az elnök letér az iráni politika főbb alapelvei által kikövezett útról, akkor Rohani kénytelen lesz hallgatni az ajatollah szavára. Másrészt a katonai vezetés Iránban nagy súllyal bír, s ők a Nyugathoz való közeledés bárminemű formáját elítélendőnek tartják, a Forradalmi Gárda emberi már az említett telefonbeszélgetést sem helyeselték. Mindemellett azt is fontos kiemelni, hogy nem csupán a vezető réteget osztja meg az elnök politikája, hanem magát az iráni polgárokat is. A társadalom fanatikus iszlamista része a katonai réteghez hasonlóan nem kér a nyugatizálódásból, ezt többek közt azzal jelezték, hogy tojásokkal és cipőkkel dobálták meg az elnök kocsiját.
Rohani tisztában van azzal, hogy a nemzetközi megítélés Iránról az ő külpolitikájának függvényében változik, azonban el kell fogadnia a tényt, miszerint Irán a legtöbb nyugati ország szemében nem megbízható tárgyalópartner, előítélettel közelítenek felé. Éppen ezért kérdéses Rohani sikere, hiszen országában komoly támogatással bíró ellenlábasai vannak, mint az iráni konzervatívok és a Forradalmi Gárda. Iránból kilépve Izrael számít az elnök legfőbb bírálójának, aki, ha sor kerülne rá, nem pusztán szavakkal, hanem tettekkel is kész lenne megvédeni tagadhatatlan hatalmi pozícióját a Közel-Keleten bármi áron.